Különösen nagy kárt okozva elkövetett közveszélyokozás bűntette miatt állítja bíróság elé a Pest Megyei Főügyészség azt a férfit, aki tavaly áprilisban felgyújtotta a bérelt lakókocsiját Budakeszin, majd végignézte, ahogy a tűz átterjed több ingatlanra is.
Felgyújtotta a lakókocsit
Ahogy írtunk róla, bosszúból gyújthatta fel egy férfi azt a lakókocsit, amelyről a tűz átterjedt 4 ingatlanra. A férfi bérlőként élt a Rózsa utcai panzió udvarán, úgy tudjuk, nem fizette a bérleti díjat. Emiatt az ingatlan tulajdonosa ki akarta rakni a férfit, aki emiatt tüzet okozott. A panzió munkásszállóként működött, emiatt éltek többen a házban. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Ekkora lehet a büntetés
Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre azt mondta, hogy hét év fegyházat és hét év közügyektől eltiltást kértek a férfire. A Budakeszin lévő ingatlanon több lakókocsi is állt, amelyeket albérletként használtak. Az egyik ilyenben lakott az elkövető is már hosszabb ideje – írta a 24.hu.
Így történt az eset
A férfinak anyagi gondjai voltak, ezért szólt a gondnoknak, hogy nem tudja időben kifizetni a bérleti díjat. Erre állítólag azt a választ kapta a pénzt kezelő személytől, hogy őt ez nem érdekli. „És az érdekelné, ha felgyújtanám?” – szólt vissza a gondnoknak a bérlő, majd annyiban is maradt a dolog.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nézte, ahogy terjed a tűz
Néhány nappal később aztán a férfi beváltotta a korábbi fenyegetését. Két helyen is tüzet rakott a bérelt lakókocsijában, majd arrébb ment és figyelte, hogyan kezd terjedni a tűz. A belobbant lakókocsiról a tűz tovább terjedt a telken álló többi lakókocsira, majd onnan három házra és egy műhelyre is.
Nem szólt a tűzoltóknak
Az elkövető, annak ellenére, hogy a helyszínen maradt, nem értesítette a tűzoltókat. Azok a környékbeli lakók hívására érkeztek ki és végül sikerült megfékezniük a tüzet. A vádirat szerint a férfi közel kétszázhúszmillió forintos kárt okozott az épületekben és ingóságokban. Emellett két embert is kórházba kellett szállítani a keletkezett füst miatt.
Mindenkit elszállásoltak
Ahogy akkor írtunk róla, körülbelül 30 ember maradt otthon nélkül. Győri Ottilia a BudaPestkörnyeke.hu-nak azt mondta, hogy mindenkit sikerült átmenetileg elszállásolni, másnap pedig a Polgármesteri Hivatalban, a károsultak többsége gyorssegélyt kapott és az irataik pótlásáról is gondoskodtak a hivatali kollégák. Budakeszi polgármestere arról is beszélt, az otthontalanná vált lakóknak mindent támogatást megadnak, hogy legyen hová hazamenniük.
Porig égett a házuk
„Már jópáran tudjátok, hogy apukám, keresztanyukám, majd később az én szülőházam is egyben, ma, azaz 2022.április 21-én délután porig égett egy szomszédban történő szándékos gyújtogatás következtében. Nincs mit szépíteni ezen” – írta pénteken a Facebookon az egyik vétlen tulajdonos.
Mindenük odalett
Majd így folytatta a bejegyzést: „Nekem csak a gyerekkorom égett bent a cuccaimon kívül, nagymamámnak az egész élete. Ritkán van ilyen, de tegnapelőtt este lapozgattuk együtt a legrégebbi fotóalbumait”.
„Ég a tuja”
Ispán Péter azt írta, hogy csütörtök délután az egyetemi órájára ment Budapestre, amikor unokaöccse hívta, hogy ég a tuja az udvarban. „Az autók közt rohantam Budakeszi főutcáján, mire hazaértem nagymamámat pont kihozták az égő épületből, addigra nem csak a tuja égett. Nagymamámat unokaöcsém és barátnőm segítette a lépcsőn az emeletről, de addigra már robbantak be az ablakok körülöttük. Nagymamámnak mindene odalett. Dühös vagyok arra a félkegyelműre, aki a lakókocsikat kezdte gyújtogatni a szomszédban, meg magamra is, hogy nem voltam időben itthon, hogy legalább pár fényképet megmentsek. Közben hálás is vagyok, mert az élete mindenkinek megmaradt” – írta a fiatal fiú.
Abba kell hagynia az egyetemet
Péternek egy éve maradt vissza az egyetem végéig, de a tragédia miatt megszakítja tanulmányait. „Azért, hogy visszaépítsük ugyanolyanra, mint amilyen volt. Viszont akkora feladattal áll szemben a család, ami mellett eltörpülünk”. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: budakeszi tűz