Kedd este fél 10 körül súlyos baleset történt a Hungária körút zuglói szakaszán, a Semsey Andor utcánál lévő OMV benzinkút előtt. Egy fiatal férfi a járdáról indulva szabálytalanul, a villamossíneken átkelve akart a benzinkúthoz eljutni.

Idős férfi vezette az Ignist

A Thököly út felől a belső sávban egy Suzuki Ignis érkezett, melyet egy idős férfi vezetett. A fiatalember az 1-es villamos pályáját a közúttól elválasztó szegélyen egyensúlyozott, majd (noha még nem jött a villamos) körülnézés nélkül az úttestre lépett. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Fékezni sem volt ideje

Sajnos az Ignis épp akkor ért oda, vezetője meglepetésében fékezni sem tudott, autójával elütötte a fiatal férfit, aki a motorháztetőre csapódott, a szélvédőt pedig a fejével beszakította.

 

Több métert repült

Az Ignis jópár métert megtett a fiatalemberrel a motorháztetőn, a sofőrje csak ezután tudott elkezdeni lassítani, ennek hatására viszont a gyalogos teste a levegőbe emelkedett, majd több méter repülés után az úttestre zuhant.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elszörnyedt a látványtól

A fiatal férfi súlyosan megsérült, a Suzuki mögött haladó Renault Mégane vezetője szaladt oda hozzá, aki elszörnyedt a látványtól, de ki tudta tapintani a fiatal pulzusát, amely viszont nagyon gyenge volt.

Intubálni kellett

A balesethez két mentőegység is érkezett, akik levágták a ruhát a sérültről, majd sokáig az úttesten ápolták, eközben emelt szintű légútbiztosítást (intubálást) is alkalmazni kellett rajta.

Sikerült stabilizálni

Végül nagyjából háromnegyed óra elteltével tudták stabilizálni az állapotát, ezután hőtartó fóliába helyezték, hordágyra fektették, majd még a mentőben is körülbelül negyed óráig folytatták az ellátását, végül az Országos Baleseti Intézetbe tudták szállítani.

Szerencséje volt

A Suzuki sofőrje sértetlenül úszta meg a balesetet. Ezen a szakaszon 70 kilométer/h a megengedett sebesség, de a szabálytalan férfinak tulajdonképpen még így is szerencséje volt, hogy a feje 20 centivel feljebb nem az Ignis tetejének peremével találkozott, mert akkor szinte bizonyosan nem élte volna túl az ütközést. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Helyszíni fotó

Helyszíni fotó

Helyszíni fotó

Helyszíni fotó

Kiemelt kép: gyalogosgázolás történt a Hungária körút zuglói szakaszán – fotó: BPK/GK