Amint azt a Kékvillogó is megírta az ügyészség kezdeményezte a bíróságnál a drogbotrányba keveredett divatguru, Herczeg Zoltán, valamint gyanúsított-társa letartóztatásának a megszüntetését. Csütörtökön aztán 6 hónap börtön után Herczeg Zoltánt budapesti, belvárosi lakásába szállították a rendőrök, ahol kedvese, Mariann várta.

Hazamehetett

A divattervezőt vezetőszáron, bilincsben kísérte két rendőr az otthonához, ahol a szereleme, Mariann várt rá. A pár végre átölelhette egymást, Mariann egészen addig nem volt biztos benne, hogy párja hazamehet, amíg meg nem jelent az ajtóban, írja a Blikk.

Még nincs vége

„Korábban is hittem már azt, hogy kiengedik, és nagyon nehéz volt a csalódásból talpra állni, ezért csak akkor hiszem el, hogy Zoli kinn van, ha itt lesz és átölelhetem” – mondta a portálnak korábban Mariann. Bár Herczeg Zoltán hazamehetett, megpróbáltatásai korántsem értek véget, ugyanis most házirőrizetben kell várnia, míg az ügye véget nem ér. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

 

Háziőrizet

Miután a divattervezőt az otthonába szállították megszólalt az ügyvédje, dr. Arató György is, aki elmondta, hogy Herczeg Zoltán az elmúlt hónapok megpróbáltatásainak ellenére örül, hogy végre az otthonában lehet és onnan várhatja a büntetőügyének további alakulását.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Heti egyszer

A nyomozati bíró az ügyészségi indítvány helybenhagyásával döntött ügyfelem nyomkövetős bűnügyi felügyelete mellett. Ez azt jelenti, hogy heti egyszer hagyhatja el előre egyeztetett időpontban az otthonát, hogy biztosítsa a mindennapi életéhez szükséges feltételeket” – mondta el a divattervező jogi képviselője, aki hozzátette:

Nem tört meg

Zoltán jól van, nem törte meg a börtön, de a régi életébe még vissza kell szoknia. „Ez most egy másik élet számára ennyi idő után, és ezt is meg kell szoknia, éppen ezért most arra kérek mindenkit az ügyfelem érdekében, hogy egyelőre ne bolygassák, ne keressék se az ismerősök, se a sajtó… Időre van szüksége az elmúlt hónapok után.

Megviselt

Bár Herczeg Zoltán szabadlábon védekezhet, az elmúlt néhány hónap bizonyára megviselte, hiszen senkivel nem tarthatta a kapcsolatot, kizárólag a szüleivel. A szerelme is két héttel ezelőtt láthatta csupán, akkor még a börtönben.

Ezért ültették le

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta a divatguru lakásán és az autójában is találtak drogot, többek között kokaint. A rendőrség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytat nyomozást. Herczeg Zoltánt október 21-én tartoztatták le kábítószer-kereskedelemmel gyanújával. Herczeg a karácsonyt is a rácsok mögött töltötte, és a húsvétot sem ünnepelhette otthon. A divattervező elismerte a drogfogyasztást, de tagadja, hogy kereskedett volna kábítószerrel. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

“Szerettem volna Zolit a zsebembe tenni, és elhozni onnan” – mondta Herczeg Zoltán párja, miután közel fél év után találkozhatott szerelmével

Kiemelt kép: Herczeg Zoltán – Forrás: YouTube