Bomló holttestet találtak egy használaton kívüli csepeli gyártelepen. A budapesti rendőrök azonosították az eltűntként keresett elhunytat, a nyomozás pedig megállapította, hogy a fiatal férfit a nyáron meggyilkolták. Az életvédelmi nyomozók őrizetbe vették a feltételezett tettest és bűntársát.
Holttestet találtak Csepelen
A volt csepeli kenyérgyár területén füvet kaszáló munkás fedezett fel egy bomló holttestet szeptember 16-án. A Budapesti Rendőr-főkapitányság először közigazgatási eljárást indított, melynek keretében megállapították, hogy az elhunyt egy 21 éves férfi volt, akinek eltűnését augusztusban jelentették be, azóta kereste a rendőrség. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Bűncselekmény történt
A beszerzett adatok alapján felmerült, hogy bűncselekmény történt, ezért az eljárásba bekapcsolódott a BRFK Életvédelmi Osztálya. A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a nyomozók azonosítottak, majd szeptember 22-én 21. kerületi lakcímeikről előállítottak két fiatalembert.
Halálos seb
A nyomozás adatai szerint a 20 éves Sz. Bence és a 25 éves Sz. Krisztián, utóbbi kocsijával 2023. július 20-án éjszaka a későbbi áldozattal együtt ment a csepeli gyárterülethez, ahol Sz. Bence halálosan megsebesítette a sértettet.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Két embert hallgattak ki
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályán Sz. Bencét emberölés bűntett, Sz. Krisztiánt, aki tudott a gyilkosságról, de nem értesítette a hatóságot, bűnpártolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Még a véres eszköz is előkerült
Lakásaikon megtalálták a sértett telefonját, laptopját, iratait és más értéktárgyait, Sz. Bencétől pedig az elkövetéshez használt, még mindig véres éles eszköz is előkerült.
Beismerő vallomást tettek
Mindkét gyanúsított beismerő vallomást tett. A BRFK nyomozói őrizetbe vették őket, a bíróság azóta elrendelte Sz. Bence letartóztatását, illetve Sz. Krisztián bűnügyi felügyeletét. A rendőrök azt még vizsgálják, hogy mi volt a bűncselekmény indítéka – számolt be róla a police.hu oldal.
Kora reggel történt a szörnyűség
Ahogyan azt elsők között megírtuk, egy 24 éves férfi kioltotta a saját anyja életét Budapesten a 16. kerületben. A fiú a Fertály utcai lakásukban támadt az anyjára. Olyan sebet ejtett rajta, amelynek következtében az asszony meghalt.
Önmagával is végezni akart a fiatalember
A fiatal férfi tettét követően önmaga ellen fordult. A zsaruk a helyszínen elfogták, majd a mentők rendőri kísérettel vitték kórházba. Miután ellátták, csak azt követően kerülhet sor az elszámoltatására.
Öt tagja volt a családnak
A bűnügyi nyomozók lezárták a nagy napelemekkel felszerelt épület mindkét bejáratát, írta meg a Blikk. A házban a lap információi szerint egy házaspár élt, három fiukkal együtt. A családfő, L. Róbert végzettségét tekintve mérnök, ő vezeti a saját, energetikával foglalkozó cégét.
Csendes család volt
A lapnak nyilatkozó környékbeliek azt mondták, hogy a család csendben, nyugalomban élt. A három fiú, Zsolt, Csaba és Richárd rendesnek tűntek. A telket évtizedekkel korábban vásárolták a szülők, majd miután elkészült, akkor születtek a fiúk. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció