Súlyos balesetet okozott az a kamionos, aki nem vette észre az előtte balra kanyarodó kisbuszt és belehajtott. A kisbusz utasai közül hárman azonnal meghaltak, másik háromnak pedig maradandó sérülései lettek. A kamionos azzal védekezett a bíróságon, hogy fáradt volt.

Három ember életét oltotta ki

Öt év fogházra és öt év vezetéstől eltiltásra ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a kamionost, aki három ember halálát okozta 2019 májusában Székelynél. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Későn vette észre a kanyarodó kisbuszt

A kamionos férfi 2019 május 28-án hajnalban a 4-es számú főúton közlekedett kamionjával Záhony irányából Nyíregyháza felé. Székelynél utolérte a Székely felé vezető útra balra indexelő sofőrt, aki a szembejövő forgalom miatt az általa vezetett kisbusszal a felezővonalhoz húzódva megállt.

Nekiütközött a kisbusznak

A kamionos a fáradtsága miatt későn észlelte az előtte álló járművet, fékezett és kamionját jobbra kormányozta, hogy elkerülje a balesetet, de nem járt sikerrel és nekiütközött a kisbusz jobb hátuljának.

Egy másik vétlen jármű is balesetet szenvedett

Az ütközéstől a kisbusz átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan összeütközött egy szemből szabályosan közlekedő teherautóval.

Egy harmadik jármű is összetört

A vétlen teherautó is átsodródott a jobb oldali sávba, majd nekiütközött a férfi kamionjának és a mögötte közlekedő másik kisbusznak is.

Három halott, három súlyos sérült

A baleset következtében az első kisbuszban utazó személyek közül hárman a helyszínen meghaltak, további három személy pedig maradandó sérüléseket szenvedett.

Fáradt volt

A vétkes sofőr már korábban is beismerte a bűnösségét. Arra hivatkozott, hogy stresszes munkanapja volt, és fáradt volt a balesetkor.

Nem vette ki a pihenőidejét

Azt mondta, hogy nem vette ki a pihenőidejét, mert időre vissza kellett érnie. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, de a sofőr és védője enyhébb büntetésért fellebbezett. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Balesetek száma abban az időban, amikor ez a baleset történt

Kiemelt kép: illusztráció, – Forrás: katasztrófavédelem