Ketten meghaltak, kilencen megsérültek péntek hajnalban Bács-Kiskun megyében, egy közúti balesetben. Az elsődleges információk szerint egy embercsempész autója karambolózott. Mór térségében szintén baleset történt, ketten meghaltak.

Baleset Bócsánál

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2022. augusztus 5-én 2 óra körül az 54-es főút 34-es kilométerénél, Bócsa külterületén, két jármű összeütközött.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kigyulladt az autó

Az egyik, amelyet valószínűleg egy embercsempész vezetett, szinte azonnal kigyulladt. A járműben utazók közül legalább kilencen megsebesültek, illetve ketten az életüket vesztették.

Tart a helyszínelés

A baleset helyszínén az utat a rendőrök teljes egészében lezárták, és vizsgálják a történteket. Nem sokkal 6 óra után az utinform.hu azt írta, a forgalom az egyik megsávban megindult.

Halálos baleset

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt szintén pénteken hajnalban, 5 óra 15 perc körül a 81-es számú főút 36-os kilométerszelvényében Mór térségében, Felsődobos közelében.

Ketten meghaltak

A rendelkezésre álló adatok szerint, egy személygépkocsi ütközött össze egy tehergépkocsival, melynek során két személy életét vesztette további kettő pedig megsérült.

Teljes útzár

A baleset helyszínelése jelenleg teljes útlezárás mellett zajlik, a rendőrök a forgalmat a 8216-os útra Bakonycsernye, valamint a 8127-es útra Pusztavám irányába terelik.

Lezárták az M6-os autópályát

 Az M6-os autópályán, Budapest felé, Rácalmás térségében, az 59-es és az 58-as km között nagy mennyiségű szennyeződés került az útburkolatra, ezért a külső és a leállósávot zárva tartják.

Baleset az M5-ösön

Az M5-ös autópályán, Röszke felé, Örkény térségében több jármű ütközött össze. Az 52-es km-nél belső és a leállósávot lezárták, a forgalom csak a külső sávon araszol. A torlódás kb. 5 km-es.

Frontális karambol

Frontálisan karambolozott egy teherautó és egy személyautó a 81-es főúton, Bakonysárkány határában. A 36-os km-nél a főutat lezárták, a forgalmat rendőrök irányítják. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció