Halálos balesettel indult az augusztus 20-i hosszú hétvége. Csütörtök reggel Eger közelében, Tarnalesznél fának csapódott egy autós és a helyszínen meghalt.

Az eddigi információk alapján augusztus 20-án 7 óra 45 perc körül a 25-ös számú főúton Tarnalelesz és Szúcs között egy személyautó eddig tisztázatlan körülmények között lehaladt az útról és fának ütközött.

A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset következtében egy személy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a helyszínelést. Kerülni Szentdomonkos irányába érdemes.

Ahogy azt nem sokkal korábban már megírtuk, 19-én este fél 11-kor két teherautó eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött az M5-ös autópálya 120-as kilométere körül.

Az elsődleges információk alapján a balesetben személyi sérülés is történt.

A baleset következtében az egyik gépjármű átszakította a szalagkorlátot, ami így rálóg a Budapesti felé tartó szakasz belső sávjára.

Emiatt a külső sávra terelték a forgalmat a rendőrök. Szeged felé jelenleg a leállósávon haladt a forgalom.

Hajnali fél 6-ra a forgalmi akadály megszűnt, így Budapest és Szeged felé ismét a teljes szélességében használható már a sztráda.

Kiemelt kép: illusztráció