Rosszulléte miatt okozott tragédiát egy 48 éves nő Nagykanizsán. A tartósan beteg asszony, ugyan érezte, hogy leesett a vércukra, de ennek ellenére autóba ült, amellyel halálra gázolt egy motorost, és egy másik autót is összetört.
Inzulinkezelés alatt állt
A nő 2006 júniusától inzulinos kezelésre szorul a vércukorszintjének szabályozása miatt. Tavaly május 20-án nappali műszakban dolgozott, egész nap ügyelve a rá vonatkozó speciális étkezési szabályokra, melynek során étkezéseit követően a szükséges inzulin adagját is beadta magának. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Tudatzavar lépett fel nála
Munka után elindult a nagykanizsai munkahelyéről a lakására kocsival, amikor érezni kezdte a felső ajka zsibbadását, amely általa is ismerten a vércukorszint leesésének előjele. Az egyértelmű jelzés ellenére a nő úgy ült volán mögé, hogy ételt nem fogyasztott, azt gondolta, hogy majd lakására érve vacsorázik és beadja az esti inzulin adagot.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Egy motorossal ütközött
Pár perc múlva azonban annyira leesett cukorszintje, hogy hypoglikémiás rosszullét (erről bővebben a cikkünk végén tudsz olvasni) alakult ki nála, amely tudatzavar formájában nyilvánult meg, így nem tudta a körülötte lévő belvárosi forgalmi viszonyokat megfelelően kezelni, ennek következtében a jármű jobb első részével neki ütközött az előtte haladó segéd-motoroskerékpár hátsó kerekének.
Ezzel a motorossal ütközött

Forrás: ugyeszseg.hu
Egy parkoló autónak is nekiment
Az ütközés következtében a motoros elesett és kisodródott az úttest jobb szélére, a nő autója pedig áttért menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd onnét az úttest jobb oldalára visszatérve, imbolyogva haladt tovább, közben neki ütközött egy szabályosan parkoló autónak is.
Nekiment a kerítésnek
A sofőr még ezt követően is tovább haladt, sőt az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla jelzését is – rosszulléte miatt – figyelmen kívül hagyva közlekedett, míg végül neki ütközött egy ház téglakerítésének. A motoros a kórházba szállítása után meghalt, az autós nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Beismerte tettét
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt állítja bíróság elé a nőt, aki saját maga tehet arról, hogy nem volt biztonságos vezetésre képes állapotban. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos azt mondta, hogy a vádlott beismerte a bűnösségét és azzal indokolta a tettét, hogy azt hitte, haza fog még érni, de sajnos rossz döntést hozott.
Mi a hypoglikémia?
Hypoglikémiának azt az állapotot nevezzük, amikor a vércukorszint a normális érték alsó határa (3 mmol/l) alatt van, vagyis amikor abnormálisan kevés glükóz található a vérben.
Tünetei
Többnyire cukorbetegnél fordul elő, de egészséges embernél is jelentkezhet. Igen sokféle tünete lehet, de az alapproblémák az agy alacsony glükóz ellátottságából adódnak, ami miatt működési zavarok lépnek fel: zavartság, dezorientáció, eszméletvesztés. Legrosszabb esetben kómát vagy akár halált is okozhat. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: ezt az autót vezette a cukorbeteg nő – Forrás: ugyeszseg.hu