Az egyre gyakoribbá váló diákbűncselekmények miatt sem lehet megtenni a bíróság szerint, hogy már a büntetés fele részének kitöltése után szabaduljon H. András, a tanárnőjét Győrben megkéselő diák.
Véget ért a per
Véget ért a két éve tartó büntetőper, a Győri Ítélőtábla másodfokon jogerősen a korábban kiszabott öt év fiatalkorúak börtönére ítélte H. Andrást, a volt győri középiskolás diákot, aki megkéselte tanárnőjét. Ugyanakkor eltúlzottan kedvezőnek látta, hogy a 21 éves fiatalember ennek a büntetésnek fele része után már kiszabadulhasson. A feltételes szabadságot H. András legkorábban az öt év kétharmad része után kaphatja meg. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Ekkor szabadulhat
A büntetésbe természetesen be kell számítani az 5 hónapig tartó letartóztatását, valamint a bűnügyi felügyeletet, mivel több mint 2 éve nem hagyhatja el az otthonát. Így körülbelül 26 hónapja van még hátra a rácsok mögött, ha feltételesen kiengedik. A bíró szerint jobb, ha számol vele, hogy át fogják szállítani a felnőtt letöltőházba a fiatalkorúak börtönéből, mivel augusztusban betölti 21. évét. H. András 17 éves volt, amikor majdnem megölte tanárnőjét Győrben – írja a Telex.
Így történt a támadás
Ahogy írtunk róla, András 2019. december 5-én az ötödik órában felállt a padból, kiment a tanárnőhöz, átadta a füzetét, a hölgy háta mögé surrant és huszonhat osztálytársa szeme láttára hátba szúrta. A sikító áldozat nyakát a földön tovább döfködte, mellkasa felé is bökött. Több diák rémületében kirohant. Két osztálytárs – Ádám és Bálint – közbelépett: utóbbi közéjük is pattant, elvette a kést és azt kérdezte: „miért csináltad ezt?”
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Életveszélyesen megsérült
„Majd ebből tanul, elegem volt a tanárnőből” – felelte a diák, aki mindvégig azt állította, nem emlékszik semmire a kisétálás és az ocsúdás közti percekből. A tanárt a mentő életveszélyes állapotban elszállította, közvetett életveszélybe került, amit jelentős enyhítő körülményként vettek figyelembe.
Több éve húzódó ügy
Sok időt töltött korábban a Győri Törvényszék – az ítélőtábla szerint túl sokat is – az előzmények kibontásával. Sarkosan fogalmazott a bíró: a kétéves bizonyításra egy év is elegendő lett volna, a másik évet az eljárás elhúzódásának tekinthetünk, ami a vádlott számára enyhítő körülményt jelent.
Felmérte tette súlyát
A védelem szerette volna, hogy megállapítsák András valamilyen fokú beszámíthatatlanságát, de ez az ügyész szerint sehogy sem vezetett sikerre. A fiatalember személyiségének „autisztikus jegyeinél” többszöri nekifutásra sem állapítottak meg többet az elmeszakértők, vagyis végig azt mondták, hogy András képes volt felmérni tette súlyát és következményeit.
Idén érettségizik
H. András egyébként a nyilvános ülés elején beszámolt arról, hogy idén túlesett az írásbeli érettségin, szóbelije hátra van, és eddig jelesre vizsgázott. Egyetemre készül, és a tanulás mellett csoportterápiára jár. A megtámadott tanárnőjével mediációban szeretett volna részt venni – ez a pereskedést akár részben kiváltó közvetítői eljárást jelenti. Ám a tanár azt üzente, hogy neki ehhez még időre van szüksége.
Együttérző hangok
Az ügyész számára egyébként „megdöbbentő volt, hogy a közösségi médiában milyen együttérzésnek adtak hangot sokan a vádlottal kapcsolatban. „Nyilván nem az a tisztünk itt – fogalmazott –, hogy bárkit is sajnáljunk, de ha már mindenképpen sajnálni akarunk valakit, az véleményem szerint hadd legyen a sértett. Ő talán retteg ma is, ha felír valamit a táblára, és háta mögé néz óra közben.”
Pillanatnyi elmezavar
András édesapja még a támadás napján bement a tanárnőhöz a kórházba. Amikor a sértett a fiú levelét megkapta, úgy érezte, félt Andrástól, de talán már nem fél – ismertették vallomását korábban a törvényszéken. Szerinte pillanatnyi elmezavar okozta ezt a diáknál és már nem tenne vele ilyet. Személyesen azt mondta támadójának: ígéri, hogy megpróbál megbocsátani és előbb-utóbb megbocsát, de ehhez idő kell.
Megbánta
A törvényszéken ősszel így beszélt: „Sajnálom mindazt a lelki és testi fájdalmat, amit okoztam a tanárnőnek és a lelki traumát, amit az érintetteknek a legnehezebb feldolgozni. Bánom és bánni is fogom, bűnhődnöm kell érte és azt kívánom mindenkinek, hogy minél kisebb nyomot hagyjon bennük idővel az a bűncselekmény.” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Illusztráció