Holtan találtak Angliában, a bradfordi lakásában egy 24 éves magyar lányt, B. Borbálát. A rendőrség közlése szerint a nő 2016 óta élt az angliai városban, a közösség megbecsült tagja volt. Annak idején még diákként érkezett az országba, később pedig a helyi iskolában dolgozott. Borbálát a gyanú szerint egy 23 éves, lengyel férfi ölhette meg.

Sokkot kapott a közösség

A fiatal nő holttestét vasárnap hajnalban találta meg a rendőrség, a közösség sokkot kapott a hír hallatán, Borbálát nem csupán a családtagjai, de az ismerősök is gyászolják. A lány egyik szomszédja a közösségi oldalon keresztül búcsúzott Borbálától, J. Coutts azt mondja, hogy az egész közösség hitetlenkedve fogadja a tragédia hírét. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Búcsúznak a szomszédok

A szörnyű eset kapcsán a Blikk azt írja, hogy Borbála a közösség megbecsült tagjaként élte az életét, a tőle búcsúzó szomszéd így fogalmazott a posztjában: „mindenki, aki ismerhette Borbálát, nagyon szerencsésnek mondhatta magát, a lány ugyanis az őszinteségéről és a nagylelkűségéről volt híres a városban” – írta a szomszéd, aki azt is hozzátette, a lány büszke keresztény,és lelkes önkéntes is volt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Fontos volt számára a kereszténység

A portál cikkéből kiderül, hogy a lány számára nagyon fontos volt a kereszténysége, rengeteg időt töltött önkénestkén a Bradford Katedrálisba, továbbá szívügye volt a közösséggel foglalkozni.

Végtelenül türelmes volt

„Anyukám kánon a katedrálisban, így ismertük meg Borit. Szinte mindig átjött vacsorázni, vagy gondoskodott a háziállatainkról. A nővéremmel mindig azzal viccelődtünk, hogy ő az anyánk másik lánya. Bori képes volt rá, hogy ha beszélt az emberekkel, azok különlegesnek érezték magukat. Végtelen türelmes volt, amikor a rossz napjainkat hallgatta. Mindig érdekelték a hobbijaink, még ha butaságnak is tűntek. Ha feleszmélek, hogy soha többé nem fogjuk hallani a hangját, úgy érzem, végem.” – fogalmazott a fiatal lány szomszédja.

A szülei most is Magyarországon élnek

A szomszéd ezen túlmenően egy külön bekezdést áldozott annak, hogy elmesélje, Borbála Magyarországról érkezett: „Az anyukája, apukája és bátyja még mindig ott élnek, és nagyon megrázta őket, ami történt. El sem tudom képzelni, mit érezhetnek most, miközben nekünk is, akiknek volt lehetőségünk megismerni őt, megszakad a szívünk.”

Kezdő pedagógus volt

A bejegyzésből ezen túlmenően az is kiderült, hogy Borbála kezdő pedagógus volt egy általános iskolában, a szomszéd szerint a lány nagyon szerette a munkáját, és a gyerekeket, akiknek egytől egyik nagyon hiányzik majd.

FRISS!

Megrendített mindenkit a halála

„A legtöbb embernek van egy negatív oldala – ahogy nekem is. Bori azon kevesek egyike volt, akinek ilyen nem volt. Az egyetlen hibája az volt, hogy elkényeztette a kutyát! Hagyta, hogy Bramble az ágyán aludjon, amíg távol voltunk, csak azért, mert nem tudott nemet mondani a nagy labrador szemeinek. Ilyen ember volt ő. Egy szikrázó fény volt, aki beragyogta mindenki életét. A halála mindig azt jelenti, hogy az életünk mostantól egy kicsit komorabb lesz. Igazságot érdemel. Nyugodjon békében” – zárta a posztot a lány szomszédja.

Egy lengyel férfi lehet a gyilkosa

A korábbi információk szerint Borit egy nála három évvel fiatalabb férfi ölhette meg, ám a Telegraph&Argus információi szerint a gyilkos valójában egy 23 éves lengyel férfi, Zbigniew Soj. A portál úgy tudja, hogy a férfi azon túl, hogy halálra késelte a pedagóguslányt, egy 21 éves férfit is megpróbált megölni, illetve egy másik nőt is megsebesített, akit jelenleg is kórházban ápolnak a súlyos sérülései miatt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Kiemelt kép: Illusztráció