Megbecstelenítette, majd egy karóval agyon is verte a nagyanyját egy borsodi férfi. A holttestet Girincsen, egy patakparton, a szemét közé rejtve találták meg a rendőrök. Addigra a holttest nagy részét már megették a patkányok. A szakértői vizsgálat hónapokba telt, végül kiderült, mi történt. Az unokát most tartóztatta le a bíróság.

Megszólalt a rokon 

„A nagynénémnek volt egy unokája, kábítószeres volt a srác, sokat is ivott. N.mi erőszakra kényszerítette a nagymamáját, aki ugye, már nem volt fiatal. Agyonütötte egy karóval, majd ledobta a partra” – mesélte a Tényeknek a férfi egyik rokona. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Régóta nem látták az idős asszonyt 

„Nem volt se keze, se lába, megették a patkányok a szemétnél” – mondta a férfi a holttest megtalálásának körülményeiről. A helyiek régóta nem látták az idős asszonyt, ami a rokona szerint „feltűnő volt, mert egyébként mindig jött-ment; keresték is a lányán, de ő azt mondta, nem tudja, hol van”.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem aggódott a lánya 

Az egyik ismerősük ezt mondta a híradónak: „Volt, hogy eljött hozzám a nagyobbik lánya, hogy már két hete nem lelik az anyját, nem láttam-e valahol. Kérdeztem, hogy eddig miért nem hívták a rendőrséget. Hát, akkor ő már valahol meghalt.”

A szemét között találták meg a holttestet

Végül a nő értesítette a rendőrséget, amely átfésülte a területet és megtalálta az asszony maradványait a szemét között. A vizsgálat során kiderült, hogy erőszak áldozata lett. Ekkor került képbe az unoka, aki már korábban is bántalmazta a nagyanyját.

Letartóztatták a férfit 

„A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki olyan súlyosan bántalmazta a nagymamáját, hogy az az életét vesztette” – nyilatkozta Tőzsér Ildikó, a Miskolci Törvényszék szóvivője. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció