Egészen elképesztő és undorító dologra derült fény a Miskolci Plázában működő Cinema City mozi büféjében. A Blikk cikke szerint ugyanis a diákmunkát végző csapat a legnagyobb titokban összeszedte a szemétbe kidobott popcornos valamint nachosos dobozokat, illetve az üdítős poharakat, azokat kimosták, majd újratöltötték és ismét eladták őket.

Gyomorforgató

Állítólag a gyomorforgató trükkel szépen is kerestek, a büfé üzemeltetője felé ugyanis az eladott műanyag tartók, és papírpoharak után kellett elszámolniuk, írja a lap.

Nem egyedi eset

A portál úgy tudja, nem egyedi esetről van szó, az ország több városában is ugyanezt csinálták a mozik büfés eladói. A csalók végül a kamerák felvételei alapján buktak le, ellenük üzérkedés miatt indult eljárás, csalás ügyében pedig folyik a nyomozás. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Van, ahol már le is zárult a nyomozás

A Blikk informánciói szerint van olyan város, ahol már le is zárult a nyomozás, a vétkesek ott ügyészéségi megrovásban részesültek. Bár a büntetés enyhének tűnhet, valójában az okozott kár megoszlik az elkövetők között, így egy emberre 100-200 ezer forintnyi károkozás jut, az üzemeltetők azonban összeségében több millió forinttal is megkárosíthatták.

Miskolcon még tart az eljárás

A miskolci ügyben még tart az eljárás, az egyik érintett beismerő vallomást is tett, ügyvédjén keresztül pedig ezt közölte a bulvárlappal: „Rettenetesen szégyellem, amit elkövettem. Most már tudom, ez milyen súlyos dolog, de akkor igazság szerint egy jópofa diákcsínynek tűnt.”

Mindent bevallott

„Bevallottam a rendőrségnek is, hogy valóban kivettük a dolgokat a szemétből, majd újra hasznosítottuk őket. Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, egyszerűen hülye voltam, aminek vállalom minden következményét „

Más módon is csaltak

A portál azt is megtudta, hogy Miskolcon egyéb más módon is csaltak, a teljes áru termékeket például akciós menüként ütötték be a gépbe, a különbözetet pedig elrakták.

Megszóalt a Cinema City

A lap az ügy kapcsán felkereste a Cinemy City sajtóosztályát, akik azt állították, semmiféle olyan eljárás nincs folyamatban, amiről a Blikk értesült. „„A Cinema City a mozilátogatók és a dolgozók biztonságát és egészségét is kiemelten kezeli, ez vonatkozik a büfék, VIP éttermi részlegeink legmagasabb higiéniai előírásának történő megfelelésére is” 

Megdöbbentek a helyiek

A miskolciakat egyébként megdöbbentette az eset, egy fiatalember azt mondta a lapnak: „Számomra ez nagyon gusztustalan. Gyakran járunk moziba, és nem szeretnék belegondolni, hogy mások után ihattam vagy ehettem.” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels