A héten vették őrizetbe, csütörtökön pedig már le is tartóztatták a budapesti Szőlő Utcai Javítóintézet igazgatóját és annak helyettesét, aki egyben a férfi élettársa is. A nyomozó hatóságok emberkereskedelem, kényszermunka és egyéb bűncselekmény gyanúja miatt letartóztatta csütörtökön a két személyt. Egyes információk szerint gyomorfogató dolgokat műveltek, a javítóintézetben élő lakókat futtathatta a páros. Mint kiderült, a férfit tavaly Dunakeszi polgármestere is kitüntette. Most újabb részletek derült ki a két gyermekvédelmi szakemberről. 

Elismert szakember hírében áll 

J. Péter Pál több mint egy évtizeden át vezette a Budapesti Javítóintézetet, emellett 2022-ben a Nagykanizsai Javítóintézet ideiglenes irányítását is rábízták. A gyermekvédelmi rendszerben elismert szakemberként ismerték, és 2017-ben még Jószolgálati díjat is kapott. Egykor arról beszélt, hogy a javítóintézet „az utolsó esélye ezeknek a fiataloknak, ahol végképp eldől, milyen irányt vesz majd az életük”. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Házkutatást tartottak 

A Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság már márciusban felfüggesztette, miután jeleztek nekik, hogy bántalmazási ügyben lehet érintett. Ekkor belső vizsgálatot indítottak, és büntetőfeljelentés is született. A héten kedden rendőrkézre került az igazgató és a fiatal nő, aki a javítóintézet rendészeti vezetőhelyetteseként dolgozott, és egyben az élettársa is volt. Otthonukban házkutatást tartottak, majd bilincsben vitték őket a Szőlő utcai intézményhez.

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

Egy autót is lefoglaltak a nyomozók

Forrás: Facebook/Rendészeti Államtitkár

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Lányokat futtattak 

Pénteken reggel a Rendészeti Államtitkárság hivatalos Facebook-oldalán tette közzé az ügy újabb részleteit. „Először pártfogolt, majd örömlányként futtatott két, korábban gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt egy javítóintézet igazgatója és a beosztottjaként dolgozó élettársa a gyanú szerint. Papíron a javítóintézetben vállaltak munkát, valójában a testükkel kellett pénzt keresniük.”

Online hirdették a lányokat 

A közleményből az is kiderül, hogy az 57 éves férfi irányította a folyamatokat, a 32 éves nő pedig az online hirdetésekre jelentkezőkkel tárgyalt, és ő kezelte a befolyt összegeket is. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyben emberkereskedelem és kényszermunka, valamint közfeladati helyzettel visszaélés bűntette miatt indított eljárást. A két gyanúsítottat már le is tartóztatták. A fiatal nőt az igazgató korábban segítette: nehéz családi háttérből érkezett, ő emelte ki a rossz környezetből, munkát adott neki a javítóintézetben, ahol a nő sporteredményeivel gyorsan elnyerte a bentlakók tiszteletét.

Többször kitüntették az igazgatót 

A gyanúsítottat a Fidesz többször kitüntette, legutoljára 2024-ben Dunakeszi fideszes polgármesterétől közbiztonságért díjat kapott. Itt az elkövető (piros pulcsiban) épp Csizi Péter helyettes államtitkárral és a mindenki által ismert Cséplőné Gönczi Veronika gyermekvédelmi főigazgatóval pózol együtt – írta Magyar Péter elnöke közösségi oldalán. 

Csizi Péter helyettes államtitkár és J. Péter Pál

Forrás: Facebook/Magyar Péter

Dunakeszi polgármesterétől kapott díjat 

dunakeszipost.hu 2024 áprilisában írt arról, nnepélyes keretek között adták át a városi kitüntetéseket a VOKE József Attila Művelődési Központban. 10 kitüntetett vehette át Dunakeszi Város Képviselő-testületének elismeréseit. “A városi díjak átadásával a városvezetés igyekszik megbecsülni a kitüntetettek munkáját, akik példaképek lehetnek a fiataloknak. A fiatal generációnak mindig szüksége van igazodási pontokra” – mondta akkor beszédében Dióssi Csaba. A kitüntetettek között volt J. Péter Pál, a most letartóztatott igazgató is. 

Így indokolták a kitüntetését 

J. Péter Pál Dunakeszi Város Közbiztonsági díjat kapott. “Munkáját 1987-ben egy budapesti napköziotthonos óvodában kezdte, ahol kiemelt figyelmet fordított arra, hogy az elesetteket, a társadalom margójára szorultakat felkarolja. Jelenleg a Budapesti Javítóintézet igazgatója. A 2006/2007-es tanévben került a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumba, mint szociális munkás, mediátor és gyermekjogi képviselő. Drogprevenciós programjának alapja a rendszeres jelenlét, a folyamatos rendelkezésre állás különböző csatornákon keresztül, a közvetlen kapcsolat, valamint a személyes ismeretség. Az elmúlt évtizedek alatt számos diáknak és családnak tudott, tud ma is segítségére lenni – akár a legváratlanabb helyzetekben” – írta róla akkor a dunakeszipost.hu. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: J. Péter Pál őrizetbevétele – Forrás: Facebook/Rendészeti Államtitkárság