Újabb megrázó részletek derültek ki az Olaszországban meghalt magyar apákról. A szemtanúk szerint a két férfi gyermekeik életéért adták a sajátjukat. Hősként vesztették életüket, amit többen láttak a tragédia helyszínén.
Két férfi járt szerencsétlenül
A Kékvillogó.hu írt arról, hogy a tengerbe fulladt két magyar turista Olaszországban. A 46 és 48 éves férfi Toszkánában, Livorno közelében, a homokos strandjairól híres Rosignanónál vesztette életét, szívszorító körülmények között. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nem tudtak rajtuk segíteni
A kiérkező mentők nem tudtak segíteni rajtuk, már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A tgcom24 azt írta, hogy a két turista a tengerből nem tudott kijönni a partra. A két férfit a sodrás egyre beljebb vitte és és már nem tudtak visszatérni.
Hirdetés
Gyermekeikkel együtt fürödtek
Azóta újabb, megrázó információk derültek ki az Olaszországban meghalt magyar apákról. Két, jó barátságban lévő család látogatott a Livornóhoz közeli Rosignano fehér homokos strandjára. A hely az erős, kiszámíthatatlan áramlatokról is ismert, a végzetes napon délnyugati szél fújt, a két családapa és két gyermekük együtt fürdött.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Megérezték a veszélyt
A szemtanúk szerint a szülők megérezhették a veszélyt, mert még partra segítették a kicsiket, de ők már nem tudtak kiérni a homokos fövenyre.
Alattomos áramlat
Egy alattomos áramlat elragadta őket és nagyon gyorsan sodorni kezdte, pillanatokon belül már kétszáz méterre voltak a biztonságot nyújtó parttól. A családtagok sikítására figyeltek fel a strandolók, de segíteni nem tudtak Ervinnek és Róbertnek.
Mentőhelikopter és búvár is érkezett
Mindez délután fél kettőkor történt, közben a tenger egyre viharosabbá vált. A két férfit mentőhelikopterrel és csónakkal is keresték, illetve búvárok is érkeztek a strandra.
Kétségbeesett próbálkozások
A két áldozat közül az egyiket szinte azonnal megtalálták, a parton próbálták újraéleszteni, de sajnos nem jártak sikerrel. A kétségbeesett próbálkozásokat a gyerekek is végignézték. A másik férfi holttestét 40 perccel később találták meg, írta a Bors.
A helyiek tudják, hogy veszélyes
Az RTL Híradónak egy magyar nő arról számolt be, hogy az erős szél miatt kiadott sárga figyelmeztetés nem a legmagasabb riasztás és ilyenkor még nincs tiltva a fürdőzés, de a helyiek már nem mennek be a vízbe, mert tudják, hogy veszélyes. Ilyenkor ugyanis egyik pillanatról a másikra 1-4 méteres hullámok is kialakulhatnak.
Nem az első tragédia
Ezen a strandon nem ez volt az első ilyen tragédia ezen a nyáron: július elején egy 47 éves moldáv családapa veszett oda, hasonló körülmények között.
Drámai baleset
A BudaPestkörnyéke.hu írt arról néhány hete, hogy három férfi kenuzás közben eddig tisztázatlan körülmények között a Dunába borult Dunasziget külterületén, ketten ki tudtak úszni, egyikük azonban elmerült a vízben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció