Nem kérdés, egy igazi pöcegödör az a vágóhíd, ahonnét romlott, kukacos, gusztustalan élelmiszereket vittek magyarországi iskolákba óvodákba. Döbbenetes, hogy vannak olyan vállalkozók, akik szerint ez rendben van. Sok szülő most joggal gondolhatja: az ilyen embereket az életük végéig börtönbe kellene zárni és csak olyan gusztustalan ételt adni nekik, amivel megpróbálták mások gyermekeit mérgezni. A vágóhídról készült undorító videót a cikkünk alján nézheted meg.

Gyomorforgató

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a pöcegödör-vágóhídon tapasztalt gyomorforgató körülmények miatt azonnali hatállyal felfüggesztették annak működését, egyúttal 15 tonna élelmiszer forgalmi korlátozását rendelték el. Az eset pár napja történt Hajdu-Biharban, az eljárás és a bírság kiszabása folyamatban van – írják a közleményben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kukába való

Lényegében az történt, hogy egy cég közbeszerzési eljáráson megnyerte több iskola, óvoda konyhájának az ellátását. A konyhások észrevették, hogy olyan élelmiszereket hoznak, ami tényleg a kukába való.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Kifordult a gyomruk

Kukacos, penészes, romlott virsliket, kolbászokat és több olyan élelmiszert, amitől a sokat látott konyhásnéniknek is kifordult a gyomra. Szóltak a hatóságnak, hogy ez nincs rendben.

Kivonultak az ellenőrök

Ezt követően a hatóság feljelentést tett, a Nébih ellenőrei kivonultak ellenőrzésre. Talán ők is elájultak, amikor meglátták a lepattant, koszos, mocskos pöcegödröt, ahonnét a romlott ételek származnak.

Mocsok mindenhol

A Nébih munkatársai már az udvari részen is szabálytalansággal találkoztak, ahol például rovarral szennyezett fagyasztott terméket találtak.

Véres szennyvíz

A vágóhíd szennyes övezetében nem biztosították a higiénikus kézmosás feltételeit (kézmosószer, papírtörlő, kuka), a kézmosók némelyike csepegett, illetve egyáltalán nem működött, a padozaton pangott a véres szennyvíz.

A plafon is szutykos volt

Az eszközfertőtlenítő nem működött, az itt található gépek és berendezések, az oldalfal, a padozat, de még a mennyezet is szennyezett volt.

Padlóra folyt a sennyvíz

A vágóhíd tiszta övezetében található számos kézmosónál szintén nem biztosították a higiénikus kézmosás feltételeit, több kézmosónak hiányos volt a bekötése a közműhálózatba, így a szennyvíz a padozatra folyt.

Penész mindenhol

Az eszközfertőtlenítők nem működtek. A gépek és berendezések is erősen koszosak, rozsdásak voltak, a hűtőbatériák borítását több helyen rozsda és páralecsapódás fedte. Az övezetben a padozat, az oldalfal és a mennyezet szintén szennyezett, több helyen penészes, sérült volt. A látottakat tetézte, hogy az egységben a szakemberek nagy mennyiségű rovartetemet találtak. 

Budapesti cég

Nébih honlapjáról elérhető adatokból kiderül, hogy a gyermekeket mérgezni akaró cég Budapesten, a 13. kerületben a Marina parton van bejegyezve. Sok szülő ezek után biztosan azt gondolja, hogy az ilyen cégeket vezető embereket életük végéig azzal kellene etetni, amit megpróbáltak a gyerekekre sózni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: részlet a videóból