Az elmúlt időszak földrajzilag egyik legnagyobb kiterjedésű bűncselekmény-sorozatát koordinálták le a Pest vármegyei rendőrök. Egy, az egész ország területén fosztogató bűnbandát kapcsoltak le az ügyészség és több vármegyei rendőrfőkapitányság közreműködésével.

Az áldozatok csak reggel vették észre, hogy mi történt

Az elkövetők nem dolgoztak tisztán, sokszor csendben sem, ám legtöbbször igen csekély nyomot hagytak, a kifosztott, meglopott, elsősorban külföldi áldozatok pedig főként utólag, ébredés után szembesültek az akár órákkal korábban okozott kárukkal. Bűnügyi portyákat szerveztek, visszatérően ellenőriztek, de nem sikerült a tetten érés. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Több vármegyében is fosztogattak

Miután feltűnt az autópályák, gyorsforgalmi utak pihenőiben tavaly nyár óta végrehajtott bűncselekmények sorozatjellege és egyazon csapathoz való köthetősége, a magányos tettesekből, elszigetelt esetekből szervezett bűnbanda és vármegyehatárokon átívelő, legalább félszáz ügyből álló sorozat vált. A banda főleg az M1-es, M5-ös, M7-es autópályák és az M0-ás autóút mentén tevékenykedett.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Több tízmilliót zsákmányoltak

A bűnbanda, több mint félszáz bűncselekményt követett el és az általuk okozott kár több tízmillió forint. A bűnözök az elhagyatott útmenti parkolókban pihenő, jellemzően alvó utasokra vadásztak. A módszerük lényege a meglepetés volt; ha nyitva volt a kocsi, akkor az ajtón keresztül szerezték meg az elérhető tárgyakat, telefonokat, pénztárcákat, autóstáskákat. Amennyiben zárva volt az autó, akkor betörték az ablakot és azon keresztül benyúlva kapták fel az értékeket.

A Pest vármegyei rendőrök koordinálták

A felgöngyölítés koordinátori szerepére a Pest vármegyei bűnügyesek jelentkeztek. Egy kézbe gyűjtötték az azonosnak tűnő, korábban már felfüggesztett, vagy még folyamatban lévő nyomozások iratait. A Fejér, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyét érintő ügyekben addig beszerzett adatokat összevetették, kapcsolódási pontokat, azonos, több helyszínen is előforduló nyomokat gyűjtöttek, szűrtek, szűkítettek, bővítettek, elemeztek, értékeltek.

Több rendőr segített az elfogásban

Az országúti fosztogatók névvel illetett banda tagjainak azonosításához, felkutatásához és elfogásához minden érintett vármegyében dolgozó rendőr hozzátett valamit, sőt, a kezdetektől szoros, sokszor jelenléti ügyészi felügyeletet biztosított a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség vezető ügyésze és munkatársai.

Hónapokon át tartott a munka

Heteken, hónapokon át tartott, gyakorlatilag vállvetve a munka: minden lehetséges módon és eszközzel, egymást segítve és kiegészítve gyűjtötték a bizonyítékokat, amelyekkel kikezdhetetlenné tették a gyanúsítást, valamint a rajtaütés utánra tervezett, személyi szabadság korlátozására vonatkozó ügyészi indítványokat.

A TEK is beszállt

Mivel nem egy címre, nem egy emberért és nem is kispályásokért indultak, a Pest vármegyés rendőrökön kívül Fejér, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei, illetve érdi támogató egységek, a Készenléti Rendőrség bevetéstámogatói, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei is gyülekeztek a hajnali eligazítás Bács-Kiskun vármegyei helyszínén, ahogyan a kecskeméti vezető ügyész is.

Február végén lecsaptak a banda tagjaira

A korábban kiosztott feladatok, a címekre induló csapatok, a részfeladatok sorrendjének még egyszeri pontosítása után a több tucat szolgálati jármű, a benne ülő, közel 100 rendőr és TEK-es megindult Kunszentmiklósra. Egyazon település több utcáját lepték el egyidőben az egységek. Tizenkét helyszínre 12 emberért indultak, 12 embert elfogtak.

Volt, aki alsónadrágban volt, amikor megérkeztek a hatóságok

Forrás: police.hu

Nem áll le a nyomozás

A mostani rajtaütés lezárta annak az immár 17 fő gyanúsítottra növelt létszámú  (öt férfit 2022 decemberében fogtak el) csapatnak a bűnös ténykedését, amelynek tagjai közül többen egy 2015-ben feltűnt autópályás banda azóta elfogott és szabadságvesztését töltő vezérétől, N. Attilától „tanulhatták a szakmát”. Több, mint esélyes, hogy a jelenleg 50-nél is több ügyből álló sorozat jövőbeni szélesítése további, eddig még fel nem derített nyomozások tetteses befejezését eredményezi. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: police.hu