Az M0-s autóút szigetszentmiklósi szakaszán a forgalommal szemben haladt egy idős sofőr és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt súlyosabb baleset. És ez már nem először fordult elő Budapest térségében. A Magyar Közút közzétette az esetről készült videót, egyúttal a váratlan helyzetekre is figyelmeztette az autósokat.
Eltévedt az idős hölgy
Újabb forgalommal szemben haladó sofőrt rögzítettek az M0-s autóúton július 3-án – számolt be közösségi oldalán a Magyar Közút. A bejegyzés alapján egy idős hölgy vezette a járművet, aki nagy valószínűséggel eltévedhetett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Nem tudta, hogy került oda
Az asszony elmondása szerint Csepelre indult és nem tudta, hogy került fel a gyorsforgalmi útra.
A leállósávra terelték
Egy autómentéssel foglalkozó sofőr még éppen időben kiszúrta a szabálytalanul közlekedő autóst, majd a leállósávra terelte. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt súlyosabb baleset.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Pánik helyett segítség
A közzétett felvétellel, amit itt lehet megtekinteni, a sofőrök figyelmét is szeretnék felhívni, hogy hasonló esetben ne essenek pánikba, húzódjanak a leállósávra és hívjanak segítséget a 112-es számon. Mint írták: forgalommal szemben felhajtásnál legyen gyanús az út íve, hogy a jobb oldalunkon van az elválasztósáv, és az, ha ezerrel villognak nekünk.
Nem az első eset
Június végén szintén egy idős sofőr haladt a forgalommal szemben az M0-s autóúton. Ekkor a dunakeszi mérnökség munkatársai állították meg az idős sofőrt.
Sikerült meggyőzni
Próbálták elmagyarázni az autósnak, hogy rossz irányba halad, mivel a forgalommal szemben közlekedett. Először nem értette, hogy miről van szó, de végül sikerült vele megbeszélni, miért volt problémás a manővere – írta a Magyar Közút.
Nem adott elsőbbséget a 90 éves asszony
A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról, hogy hétfő reggel egy 90 éves asszony Gazdagréten a Toyota Yarisával a Rétköz utcán haladt a Gazdagréti út felé. A kereszteződéshez érve vélhetően át akart hajtani a Penny Markethez, ám eközben nem adott elsőbbséget egy a Gazdagréti úton lefelé tartó Ford Fiestanak.
Megpördült az autó
A Ford olyan erővel csapódott a Toyota bal oldalába, hogy a kisautó megpördült, és a járdán keresztül vágva háttal a bevásárlóközpont előtti dombra sodródott, épphogy nem döntötte ki a Penny zászlótartó rúdjait.
Megsérült a 90 éves nő
A Ford is megpördült és a felfelé tartó oldalon állt meg, menetirány szerint. A balesetet okozó idős asszony bár használta a biztonsági övét, a komoly ütközés hatására megsérült. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció