A napokban egy rendész bántalmazott egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A közleményben azt írtják, az ügyészség az őrizetben lévő férfi bűnügyi felügyeletét indítványozta.

Újabb bántalmazás 

A nyomozó ügyészség a héten további eljárási cselekményeket végzett az ügyben, majd miután tudomására jutott, hogy a napokban az intézet egyik rendésze bántalmazott egy letartóztatásban lévő fiatalkorút, őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kivált a sorból

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2025. december 8-án a Budapesti Javítóintézet rácsokkal körbekerített udvarán kísérte az alakzatban közlekedő növendékeket, amikor egyikük kivált a sorból és megállt. A rendész többször felszólította a fiatalkorút, hogy térjen vissza társai közé, de ő ennek nem tett eleget és megkapaszkodott a rácsban azért, hogy ne kelljen az épületbe visszamennie. 

Tragédia: Széttárta karjait az atya és a vonat elé lépett. Miért? Mi nyomasztja a magyar papokat? Kattints a videóra!

 

Gyomron ütötte 

Miután a rendész eredménytelenül próbálta a letartóztatásban lévő fiatalt a rácstól elhúzni, ökölbe szorított kezével – sérülést nem okozva – kis-közepes erővel gyomron ütötte. Ez is érdekelhet: „Szívügyemnek tekintettem ezt a munkát, azért a gyerekeket szerettem” – mondta a Szőlő utcai javítóintézet gyermekeket bántalmazó igazgatója

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nemrég került az intézménybe 

A pár hónapja a Szőlő utcai javítóintézet rendészeként dolgozó férfit az ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével gyanúsítja. Mivel fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított veszélyeztetné a bizonyítást, a nyomozó ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el négy hónapra a – mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával – lakásában végrehajtott bűnügyi felügyeletét.

6 embert tartóztattak le 

A kényszerintézkedésről a nyomozási bíró vasárnap dönt. A nyomozásban eddig kilenc ember gyanúsítotti kihallgatása történt meg. A 2025. december 19-én meggyanúsított terhelten kívül hatan letartóztatásban, míg további két ember bűnügyi felügyeletben van – áll a KNYF közleményében. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Szőlő utcai javítóintézet – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu