A pomázi rendőröknek negyed óra elegendő volt, hogy felkutassák azt a két férfit, akik kiszemelték, lekövették, majd megtámadták egy telephely alkalmazottját, agyba-főbe verték, majd a zsebéből elvett értékekkel elmenekültek.

Felváltva ütötték-rúgták

Az előző éjjel történt rablásról 2021. szeptember 28-án délelőtt értesítette a rendőröket a telephely tulajdonosa: két férfi rátámadt 43 éves alkalmazottjára, felváltva ütötték, rúgták, a zsebéből elvették több mint 100 ezer forintját, telefonját, valamint az egyik bakancsát. A sértett megőrizte lélekjelenlétét, támadói megfutamítása határozott fellépésének volt köszönhető. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A nagy széf

Elhitette ugyanis a rablókkal, hogy megmutatja a „nagy széfet” is, ami több pénzt rejt. A két férfi nagyobb zsákmány reményében elengedte áldozatát, de a nem létező trezorig már nem mentek el, inkább a szerényebb, de biztosabb zsákmányukkal sörözni mentek.

 

Hamar elfogták őket

A pomázi járőrök személyismeretüknek köszönhetően 15 perccel később egy helyi szórakozóhely teraszán igazoltatták a személyleírásnak megfelelő, 46 éves Cs. Imrét. Elszámoltatásakor több különböző verziót vázolva keveredett folytonos ellentmondásba, írja a police.hu.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Előállították

A gyanú tovább erősödött, előállították, sőt társaságáról is gondoskodtak: a 43 éves B. S. Petrica is vele tartott a rendőrkapitányság előállító helyiségébe.

Beismerték tettüket

Kihallgatásukon a terhükre rótt bűncselekményt beismerték, részletesen vallottak. A gyanúsítás ellen panasszal nem éltek.

FRISS!

Látták, hogy van pénz az áldozatnál

Védekezésükben elmondták, hogy azért követték az áldozatot a sörözőből, mert látták, hogy van nála pénz, és szemet vetettek rá. Az elrabolt pénzen osztoztak, a több mint 100 ezer forintot italra, cigire költötték.

Őrizetbe vették őket

Az őrizetbe vett két román állampolgárral szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels