Nem sokon múlott, hogy tragédia történjen: annyira dühössé vált nagy féltékenységében egy nő Szabolcsban, hogy csaknem felgyújtotta az élettársát és azt a nyári konyhát, amiben éppen tartózkodott. Az ok: megjelent az életükben a volt feleség.
Féltékeny volt
Letartóztatott a Nyíregyházi Járásbíróság egy nőt, aki a gyanú szerint féltékenységből felgyújtotta élettársát egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülésen – közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője kedden. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Befogadta volt feleségét
Resán Dalma elmondta, a nő és párja két éve élettársak. Múlt pénteken összevitatkoztak, miután a férfi közölte a nővel: befogadja volt feleségét, mert annak nincs hol laknia.
Baltával akarta várni
A gyanúsított ellenezte ezt, és azt mondta, baltával fogja várni párja volt feleségét. A vita ellenére másnap a férfi befogadta volt feleségét a lakóház hátsó részébe, a nyári konyhába.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Lelocsolta benzinnel
Az esti órákban, miközben a férfi a szobában fekve tévét nézett, párja magához vett egy benzines kannát és annak tartalmát a férfire és az ágyneműre locsolta, majd meggyújtotta.
Veszélyben a nyári konyha
Ezután a nyári konyhához ment, az ajtaját és a szúnyoghálót szintén lelocsolta benzinnel, majd meggyújtotta. Az épületet mindkét sértett időben el tudta hagyni, így senki nem sérült meg.
Letartóztatták
A bíróság a különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban rendelte el a nő letartóztatását.
Fellebbezett
Az ügyben azonban még tart a nyomozás, így a végzés nem végleges. A gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
A falba verte a fejét
Pont egy hónappal ezelőtt írtunk arról, hogy a falba és a padlóba verte felesége fejét a féltékeny férj, a kisgyerekeik pedig az egészet végignézték egy bakonyi faluban.
Zalában volt élettársát támadta meg egy férfi
Szintén féltékenységből rontott neki egy éles tárggyal volt élettársának egy férfi Zala vármegyében. Képtelen volt ugyanis feldolgozni, hogy a nő egy másik férfival jött össze.
Meglátta őket
A vád szerint 2021 júliusában, egy éjszakai órán a vádlott volt élettársa házához ment, ahol meglátta új barátjának gépkocsiját. Haraggá alakuló elkeseredettségében hazament, egy éles tárgyat vett magához, majd éjfél után visszatért a nő házához. A ház bejárati ajtaját berúgva a hálószobába rontott, ahol volt élettársának barátjával dulakodni kezdett, eközben többször meg is sebesítette.
A nő után indult
Ezután a szomszéd házba menekülő nő után indult, akit többször megütött és megöléssel fenyegetett. A sértettek végül a vádlottat együttes erővel – az időközben értesített rendőrök helyszínre érkezéséig – a földre szorították. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció