Egy autót felgyújthatott, hat másikat pedig feltörés közben rongálhatott meg az a férfi, akit lopással és rongálással gyanúsítanak a kispesti nyomozók.
Felgyújtott egy autót
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 19. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség és rongálás bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást egy budapesti férfival szemben, aki a gyanú szerint 2024. január 8-án 22 óra és január 9-én 3 óra között egy kispesti bevásárlóközpont mélygarázsában feltört, majd felgyújtott egy személygépkocsit. A jármű belseje teljesen kiégett, amellyel több tízmilliós kár keletkezett.
6 autót akart feltörni
Az adatok szerint a mélygarázsban hat másik autót is megpróbált erőszakkal kinyitni lopási szándékkal, ám csak kettőből sikerült kisebb értékű dolgokat elvinnie. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Elfogták a tettest
A nyomozók egy napon belül azonosították a bűncselekménnyel gyanúsítható L. Norbertet, akit január 9-én 19 óra 3 perckor egy 18. kerületi családi háznál fogtak el, majd a kispesti kapitányságra állították elő.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Őrizetbe vették
A 18 éves férfit a nyomozók háromrendbeli lopás vétsége, négyrendbeli lopás vétség kísérlete, valamint egyrendbeli rongálás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, valamint őrizetbe vétele mellett kezdeményezték a letartóztatását. L. Norbert nem tudott érdemi magyarázatot adni tettére. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció