Meghalt egy 2 hónapos csecsemő, miután fürdetés előtt rosszul lett.  A szülők azonnal bevitték az ügyeletre, majd a gyermekosztályra irányították őket. Az orvosok azonban hiába élesztették újra, az életét nem tudták megmenteni. A kislányt születése után 2 kórházban is megvizsgálták, de nem találtak nála különösebb rendellenességet.

Meghalt egy csecsemő

Meghalt egy csecsemő két héttel ezelőtt Dél-Magyarország egyik településén. A kislány május 19-én született, a család első gyermeke volt. Két hónap múlva azonban bekövetkezett a szörnyű tragédia. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Egy hét után hazamehettek

Miután a kislány megszületett, szívproblémái miatt egy másfél hétig vizsgálták. Majd édesanyjával együtt hazaengedték őket, a szülők emiatt azt hitték, a gyermekkel minden rendben van.

Hideg volt a teste

A tragédia napján a szülők fürdetéshez készültek, amikor észrevették, hogy a pici teste kezd kihűlni. Azt hitték, hogy csak fázik, ezért felöltöztették. Közben nem is sírt, teljesen nyugodtan viselkedett. Aztán megetették.

Étvágya sem volt

Nem igazán volt étvágya, de ez is előfordult már korábban. „Ekkor még nem is gondoltuk, hogy bármi baj lenne. Aztán, amikor elaludt, furcsa volt, hogy gyorsabban, nyögdécselve vette a levegőt. A védőnőt nem értük el, ezért az apósom javaslatára bementünk az orvosi ügyeletre” – mondta a Blikknek a fiatal édesanya.

A gyerekosztályra küldték őket

Az ügyeleten megvizsgálták, meghallgatták a szívverését is, de eleinte arra gyanakodtak, hogy a picinek csupán székrekedése lehet. Aztán átküldték őket a gyermekosztályra. Várniuk kellett volna, de amikor a folyosón az orvos meglátta a kislányt, azonnal a vizsgálóba kérte őket.

Oxigénhiányos állapotban volt

„Először azt kérdezték, nem ütötte-e be magát, vagy nem esett-e le valahonnan. A kislányom ekkor bágyadtnak tűnt, de magánál volt. A fürdetés előtt pedig ugyanolyan jó kedélyű, vidám babaként viselkedett, mint előtte. A vizsgálaton kiderült, oxigénhiányos állapotban van. Felültették, én pedig simogattam és próbáltam nyugtatni, aztán kiküldtek a vizsgálóból” – mondta a gyászoló asszony.

Az életéért küzdöttek

A szülők csak annyit láttak, hogy a kórházban a személyzet fel-alá járkál, majd közölték velük, hogy újra kellett éleszteni a babát és az életéért küzdenek.

Azt hitték, egy rémálom

Miután közöltek a kislány halálhírét, a szülők nem akartak hinni a fülüknek. „Azt reméltem, ez nem a valóság, csak egy rémálom. Felfogni sem tudtam hirtelen, hogy mi történik. Azóta eltelt néhány nap, most azt érzem, örülnöm kell annak a kis időnek, amit vele együtt tölthettünk. Játékos, jókedvű pici volt, nem láttunk rajta semmi szokatlant”.

A védő 2 nappal előtte látta a gyereket

A gyereket halála előtt látta a védőnő, orvoshoz pedig a tragédia után mentek volna. A kislány halálakor az orvosok azt feltételezték, hogy agyvérzés vagy vérmérgezés lehetett a halál oka.

A szülés után két kórházban is vizsgálták

A boncolás azonban azt igazolta, hogy a súlyos szívbetegséggel született a kislány. Az édesanya elmondta, hogy a szülés után a csecsemőt átvitték el másik kórházba, mivel légzéskimaradást és szívzörejt észleltek nála, és a vérével sem volt minden rendben.

Szívtranszplantációra lett volna szüksége

Antibiotikumot kapott, aztán másfél hét múlva hazaengedték. A szülők nem értik, ha már egyszer valami nem stimmelt a szívével, hogy nem vették észre a szakemberek, hogy nagyobb lehet a baj. Állítólag csak egy szívtranszplantációval lehetett volna segíteni rajta.

Sosem fogják feldolgozni a tragédiát

A szülők azóta szinte képtelenek bemenni a házukba, minden a kislányra emlékezeti őket. Azt mondják, talán sosem tudják feldolgozni ezt a rettenetes tragédiát. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció