10 év fegyházra ítélte a bíróság azt a Nógrád megyei férfit, aki félelemben tartotta szüleit, rablással, fenyegetéssel és bántalmazással szerzett tőlük pénzt.

A vádlott 2018 őszén több hónapon át rendszeresen kért, követelt pénzt a szüleitől, akik kezdetben szeretetből, majd félelemből adtak is neki. A szülők megpróbáltak elzárkózni a fiuk elől, ő azonban nem hagyott fel a háborgatásukkal. 

Anyja a szomszédtól kért pénzt adta oda neki 2019 januárjában, amikor megöléssel fenyegette őket. Februárban pedig, amikor nem kapott pénzt, a férfi ököllel verte, a fején rugdosta, sőt, késsel fenyegette az apját, majd a szüleit leköpve rohant ki a házból.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A letartóztatásban lévő, büntetett előéletű férfi ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség 2019 decemberében emelt vádat.

A főügyész közölte: a– a járványügyi helyzetre figyelemmel telekommunikációs eszköz útján tárgyalást tartva – kedden hozott elsőfokú ítéletet, amely ellen a vádlott fellebbezett. A bíróság a jogerős döntésig fenntartotta a férfi letartóztatását.

A Balassagyarmati Járásbíróság 10 év fegyházra ítélte első fokon egy 47 éves férfit.

Kiemelt kép: illusztráció