Utolsó erejével még ki tudott szállni a férfi a roncsból, ám mégsem úszta meg élve az ütközést.

A tűzoltók találták meg a sofőr összeégett holttestét

Ahogy azt korábban megírtuk, borzalmas tragédia történt Heves vármegyében, most pedig újabb információk láttak napvilágot az eset kapcsán. A sofőr a Tények információi szerint még ki tudott szállni a kigyulladt járművéből, amivel nagy tempóval fának csapódott. Nem jutott azonban messzire, a tűzoltók az autó mellett találták meg a felismerhetetlenségig összeégett testét. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kápolna térségében történt a baleset

Az út mellett hevert az a roncs, ami teljesen kiégett a baleset következtében. A jármű egy egyenes útszakaszon haladt, ám a sofőr gyorsan hajtott. Vélhetően e miatt vesztette el az uralmát az autó felett.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Letért az útról

Miután az autó letért az útról, egyenesen egy fának csapódott. A sebességmérő is kiakadt az ütközés következtében. Még a helyszínelés idején is 180 km/h-t mutatott.

A baleset csütörtökön történt

Lázár Levente, a Heves VMRFK sajtóreferense elárulta, csütörtök este nem sokkal 21 óra előtt történt az ütközés. A 3-as főút 112-es kilométerszelvényénél, Kápolna és Kerecsen között következett be a halálos szerencsétlenség. Elmondása szerint a személyautó tisztázatlan okból hajtott le az úttestről.

Óriási erejű volt az ütközés

Az ütközés erejét jelzi, hogy a fa gyökerestől csavarodott ki, miután az autó nekiment. A jármű azonnal lángra lobbant. Bár a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett, mégis ki tudott mászni az autóból.

A lángok megfékezése közben találták meg a sofőrt

Az esethez a füzesabonyi hivatásos tűzoltókat riasztották, mondta el Nagy Csaba, a Heves VMKI szóvivője. Ők egy vízsugárral meg tudták fékezni a tüzet. Az autó sofőrjét a tűzoltók találták meg a gépkocsi mellett.

A Tények riportja az esetről

Rendkívül súlyosan megégett a sofőr

Életét már nem lehetett megmenteni. A szakembereknek először az is nehézséget okozott, hogy megállapítsák az áldozat nemét. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

Ásványrárónál is volt egy halálos baleset

Ugyancsak csütörtökön egy fekete színű Suzuki egy fehér furgonnal ütközött frontálisan Ásványrárónál. A személyautót egy 64 éves sofőr vezette, a férfi egy kanyart követően sodródott le az úttestről. Ellenkormányozni szeretett volna, ám végül nem tudta visszanyerni az autója felett az irányítást.

Megpördült, ez okozta a tragédiát

Az autó megpördült, és egy furgonnal végül frontálisan ütközött. Mindkét sofőr kórházi ápolásra szorult, ám a személyautó sofőrje a szakszerű beavatkozás ellenére életét vesztette a sérülései következtében. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: archív