Vádat emelt a Budapesti 4. és 15. Kerületi Ügyészség egy 53 éves férfival szemben, aki nemi bűncselekményeket követett el két kiskorúval szemben. A kisfiú 13 éves volt akkor, amikor a férfi elkezdett fajtalankodni vele, a lány pedig már elmúlt 14 éves, amikor megrontotta őt a férfi. A Fővárosi Főügyészség szóvivője szerint, a bűncselekményekkel vádolt férfi nem tett vallomást.
Gyermekfelügyelőként dolgozott
A vádirat szerint a férfi gyermekfelügyelőként dolgozott az egyik budapesti gyermekotthonban. Az ő feladata volt a nevelésre befogadott lányok felügyelete, munkavégzésük irányítása, gondozásuk. A férfi a növendékekkel igyekezett közvetlen viszonyt kialakítani, melynek érdekében megengedte nekik a dohányzást, illetve a telefonját is többször kölcsönadta nekik. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Közösült a lánnyal
Az elkövető két évvel ezelőtt visszaélt a helyzetével, és nemi cselekményt végzett az egyik 14. életévét betöltött lánnyal. És azt kérte tőle, hogy a történtekről senkinek se beszéljen. De nem csak erről kell számot adnia majd hamarosan a bíróság előtt.
Hirdetés
Ajándékokkal halmozta el
A férfi a gyermekotthoni munkája előtt ugyanis iskolaőrként dolgozott, ahol megismerkedett egy kiskorúval. A férfi, miután már nem dolgozott az iskolában és a fiú sem oda járt, felvette vele a kapcsolatot. Elvitte gyorséttermekbe, és alkalmanként pénzt adott neki, hogy a bizalmába férkőzzön.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Elkábítva molesztálta
Egy idő után az elkövető a lakására hívta a fiút, ahol szeszes itallal és bódító hatású szerrel kínálta. Ilyenkor kihasználta a sértett bódult állapotát, olykor erőfölényével is visszaélt és intim cselekményeket végzett vele. Ezért időnként pénzt is adott a fiúnak. A férfi egy alkalommal, amikor a kiskorú elutasította, meg is ütötte.
Fegyházat kértek rá
Az ügyészség súlyos fegyházbüntetést kért a hatalmi vagy befolyási viszonya alatt álló kiskorú sérelmére elkövetett nemi visszaéléssel, kiskorú sértett sérelmére folytatólagosan elkövetett nemi erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt férfire.
Figyelmeztet az ügyészség
A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet, hogy egyes foglalkozások gyakorlása keretében (pl. nevelő, biztonsági őr, pedagógus, edző) nem engedhető meg, illetve gyanúra adhat okot a túl bizalmas hangnem, intim témák erőltetett felvetése, túlzott dicsérés és becenevek, közös ,,titokkör” kialakítása, valamint az indokolatlan, s olykor spontánnak tűnő testi érintés. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció