A Sinopharmmal és a Szputnyikkal oltottaknak sem kell karanténba vonulniuk ezután, ha utazni akarnak. Legalábbis, ha a harmadik oltásuk rendelkezik uniós jóváhagyással.

A harmadik más kell legyen

Az a magyar állampolgár, aki egy keleti vakcina után második oltásként európai engedélyezésű oltóanyagot kért, illetve két keleti vakcina után a harmadik emlékeztető oltását már az Európai Unió által elfogadott oltóanyagok egyikéből kapta, azok teljes jogú tulajdonosai lesznek az egységes, uniós covid-igazolványnak – jelentette be Ujhelyi István.

Beszólt a magyar kormánynak

Az Európai Parlament szocialista képviselője arról beszélt, hogy ezt ő járta ki Brüsszelben. Úgy fogalmazott: Amit a kormány elbaltázott, azt én helyre tettem. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Pontos értelmezését kért és kapott

„Zöld lámpa fog tehát világítani az ellenőrző applikációkban azoknak, akiknek nemrég a két keleti oltásra még pirosan villogott” – fogalmazott a Blikk beszámolja szerint Ujhelyi, hozzátéve: arra kér minden érintettet, hogy ha ennek ellenére bárkinek korlátozzák a szabad beutazását valahol, arról értesítse a szocialisták EP-képviselőjét, mert az adott tagállam ebben az esetben megsérti a hatályos uniós szabályokat.

Mutatunk egy példát, hogy mi kell a szabad utazáshoz

Két orosz után mondjuk egy Pfizer

Ez a határokra vonatkozik

Az EU intézményei ezzel csak a határátlépést, a beutazást tették korlátozásmentessé, az adott tagállamok határain belül érvényes egyedi korlátozásokról (étterem, tömegközlekedés, szociális terek használata) mindig tájékozódni kell, ezek ugyanis az adott országok hatáskörébe tartoznak és eltérhetnek egymástól.

Az online tájékoztató

Mai magyar adatok

19 690 új fertőzöttet igazoltak a keddi napra. Elhunyt 77 beteg, így a meghaltak száma 2020 márciusa óta 41 548-ra emelkedett. 4341 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 163-an vannak lélegeztetőgépen.

Emelkedik a halottak száma

Címlapfotó: MTI/Rosta Tibor