Eltitkolta szülei elől, hogy magávévá tette az iskolai ünnepség alatt értelmi fogyatékos iskolatársát az encsi fiú. A diák nevelőapja azt mondja, szerintük a lány tehet arról, hogy ez a szörnyűség megtörtént. A fiút az iskolából vitték el a rendőrök, egy hónapra le is tartóztatták, a debreceni javítóintézetbe került.
Erőszak az ünnepség alatt
Amint arról korábban beszámoltunk, az iskolai ünnepség alatt tette magáévá egy diák az egyik diáktársát az encsi iskolában. Nemcsak nemi erőszak történt, hanem a fiú fizikailag is bántalmazta a lányt. Most megdöbbentő részletek derültek ki a borsodi esetről. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Enyhén fogyatékos
A lány, akire iskolatársa rátámadt, enyhén értelmi fogyatékos, nevelőszülőknél él. Többen azt mondták róla, hogy nagyon könnyen befolyásolható. Így fordulhatott elő, hogy a lány a nála három évvel fiatalabb fiúval bement az egyik terembe. A gyanú szerint ott támadt rá a fiú, és erőszakolta meg.
Felvételt is készült az esetről
A korábban megjelentek szerint először fojtogatni kezdte, aztán lefogta a kezeit és letépte a lány nadrágját, majd megerőszakolta. Ahogy több forrásból is megerősítette, magáról az erőszakról nem készült felvétel, a teremben ugyanis nincs kamera, a folyosón viszont van. Az pedig rögzítette, ahogy a teremből kijön a fiú, majd megfogja a kilincset, hogy a lány ne tudjon kijönni.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Eltitkolta tettét
A fiú nevelőapja azt mondta, a fia mikor aznap hazaért az iskolából, akkor ugyanúgy viselkedett, mint máskor. Sőt egyáltalán nem beszélt az aznap történekről. Megpróbálta eltitkolni, amit tett. Az apa azt is elmesélte, hogy másnap, miután a fia elindult az iskolába, ő pedig dolgozni, a felesége hívta azzal, hogy a gyerekükkel a miskolci rendőrfőkapitányságon van, a fiúkat a rendőrség hozta el az iskolából.
Hisz az ártatlanságában
„A feleségem se tudta mi történik, a rendőrök mondták el neki, akkor pedig még nem hitt a nyomozóknak” – mesélte a fiú nevelőapja az Origónak, aki hisz fia ártatlanságában.
A lány a hibás?
Igaz, azt hozzátette, hogy biztosan megtörtént a két fiatal között az aktus, de szerinte a lány, aki enyhén értelmi fogyatékos, fenyegette a fiát, ha az nem fekszik le vele, akkor olyan pletykákat terjeszt el róla, amik miatt kirúgják őt az iskolából.A férfi először azt állította, hogy nem fojtogatta a lányt a fia, azonban később elmondta, hogy látszott a lány nyakán, ahogy a fiú megszorította.
Sok a verekedés
Az iskolába járó diákok szüleit is megdöbbentette, ami történt. Még úgyis, hogy többen arról beszéltek, hogy rengetegszer előfordulnak verekedések a diákok között. Főként a kisebbeket bántják a felsős diákok.
Nem szeretik egymást a gyerekek
„Én nem így neveltem a gyerekemet. Mindig úgy jövök a fiamért, hogy azt meséli valaki verekedett. A gyerekek itt nem nagyon szeretik egymást. Az én fiamat is bántották, sőt több szülőtől is hallottam hasonlókat” – mondta az egyik szülő, aki már többször vitte haza kék zöld foltokkal a gyerekét. A szülőket az is nagyon zavarja, hogy az iskola nem tájékoztatta őket a történtekről, csak a hírekből hallottak arról, mi történt az iskolában a múlt héten.
Aggódnak a szülők
„Az iskola semmiről nem tájékoztatott bennünket. Pedig elvárnánk, főleg úgy, hogy én is lányos apa vagyok. Azóta mindig gyomorgörcsöm van mikor itt hagyom a lányomat, mert ki tudja mi történik azalatt az idő alatt, mikor a lányom bent van” – mondta egy felháborodott apa, aki reméli az iskola ezután megerősíti a biztonsági szolgálatot.
Javítóintézetbe került
A fiú letartóztatását egy hónapra elrendelte a bíróság, egy debreceni javítóintézetbe került. Az ügyészség a letartóztatást azért kérte, mert tartottak attól, ha a fiú szabadon marad, megszökik, vagy a megtámadott lányt vagy többi tanút befolyásolja. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: az encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola