Unokázós csalásokkal foglalkozó magyar bűnszervezet irányítóját szállították Magyarországra a napokban Nagy-Britanniából – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Nem itthon kapták el

A 25-szörösen körözött H. Ernőt a brit hatóságok fogták el. A Kékvillogo.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva tudod elérni.

2018-ban kezdődött

A rendőrség őrnagya arról beszélt, hogy 2018-ra szaporodtak meg az „unoka-trükk” módszerével elkövetett csalások. Ennek lényege, hogy a bűnözők idős embereket hívtak fel magukat rokonnak kiadva, és azt mondták: megsérültek, autójukban nagy értékű kár keletkezett, ezért pénzre van szükségük. A hívó jellemzően arra hivatkozott, hogy a helyszínen kell maradnia, ezért egy barátját küldi a pénzért.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nyomozócsoport

A rendőrség 2018-ben külön nyomozócsoportot hozott létre az ilyen jellegű bűncselekmények felderítésére. Ez a nyomozócsoport azonosította 2019-ben azt a bűnszervezetet, amelyet az Egyesült Királyságból irányítottak. Mellettük összekötőkből, szervezőkből, futárokból állt a szervezet.

Egy év alatt azonosították őket

A bűnszervezet tagjait 2019-ben sikerült azonosítani, a szervezetet felszámolták. A négy – Egyesült Királyságban tartózkodó – irányító között volt H. Ernő is, aki ellen 2019 végén adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot.

Tavaly ősszel kapták el

Őt 2020 novemberében fogták el a brit hatóságok, és 2021. augusztus 18-án szállították Magyarországra. A férfi jelenleg korábban elkövetett bűncselekmények miatt kiszabott jogerős börtönbüntetését tölti.

Felsorolni is nehéz

A 21 tagú bűnszervezethez 33 rendbeli csalás, illetve bűnszervezetben elkövetett pénzmosás köthető. A szervezet működése során mintegy 47 millió forint kárt okozott, melynek mintegy egyötöde térült meg az elfogások során talált vagyonok révén – közölte Nagy-Kovács Dávid őrnagy.

Megint megjelentek Győrben az unokázós csalók

Győrben az elmúlt év végén, valamint ez év januárjában ismét megjelentek az úgynevezett unokázós csalók. A bűncselekmény elkövetői szinte mindig ugyanazzal a mesével tévesztették meg a gyanútlan időseket.

Egy 72 éves bácsit szemeltek ki

Így történt ez 2021. január 22-én a délutáni órákban is, amikor egy 72 éves idős férfit hívtak fel a szokásos történettel

Az áldozat gyermekének adta ki magát egy sírós női hang

A kiszemelt áldozat gyermekének adta ki magát egy sírós női hang, és pénzt kért a férfitól arra hivatkozva, hogy autóbalesetet szenvedett, amelyben megsérült a torka, de elmondása szerint a helyszínelő rendőrök nagyon készségesek, így eltekintenek a büntetéstől, amennyiben hárommillió forintot helyez el náluk letétbe.

Rendőrnek is kiadták magukat

Ezután az állítólagos rendőr vette át a beszélgetést és közölte, hogy ő nem hagyhatja el ugyan a helyszínt, de a fiát elküldi a pénzért.

Változnak

A BRFK unokázós csalásokkal foglalkozó nyomozócsoportja az ilyen cselekményekkel foglalkozó bűnszervezeteket felszámolta. Mivel a hasonló csalások elkövetési módja is átalakult, ezért a rendőrség is más módon koordinálja az ilyen jellegű bűncselekmények felderítését – közölte.