Élete végéig rács mögött maradhat az a jászladányi férfi, aki 2022 december végén halálra szurkálta a négygyermekes volt élettársát, mert a nő nem akart kibékülni vele. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy az ítélőtábla hagyja helyben a férfi tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetését.
Újra akarta kezdeni a kapcsolatot
A férfi a börtönből való szabadulása után felkereste volt párját, hogy folytassák a korábban megszakadt élettársi kapcsolatukat. A többgyermekes anya nem akart kibékülni a férfivel az erőszakos természete miatt. A férfi ezt nem tudta elfogadni, ezért többször is megfenyegette a nőt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Az ablakon keresztül jutott be a házba
A tragédia estéjén a férfi kétszer is megjelent a nő jászladányi házánál, és arra kérte, hogy engedje be, a nő azonban távozásra szólította fel a férfit, mert attól félt, hogy bántani fogja. A férfi dühös lett emiatt, és azzal fenyegette a nőt, hogy lemészárolja a családjával együtt, majd benyomta a konyhába nyíló ablakot, és azon keresztül bemászott a házba.
Késsel támadt neki
A férfi bement a nő szobájába, és ököllel úgy arcon ütötte, hogy az az ágyra zuhant. Ezután a férfi elővett a zsebéből egy kést, mellyel ötször olyan erővel megszúrta a nő arcát és fejét, hogy a kés pengéje elhajlott. Ekkor a nő a kezével védekezni próbált, és arra kérte a házban tartózkodó kiskorú gyermekeit, hogy az ablakon keresztül meneküljenek ki a házból.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nyakon szúrta a nőt
A gyerekek kimásztak az ablakon, majd az édesanyjuk közelben lakó testvéréhez rohantak segítséget kérni. Ezalatt a férfi kiment a konyhába, majd egy nagyobb késsel visszament a szobába, és mindkét oldalon nyakon szúrta vele a nőt, aki ezután a helyszínen meghalt.
A rokonokat sem engedte be
A férfi nő helyszínre érkező rokonainak sem volt hajlandó kinyitni az ajtót, és azzal fenyegette őket, hogy őket is leszúrja, ha bemennek a házba. Végül a rendőrség betörte a ház bejárati ajtaját és elfogta a férfit, aki beismerte tettét a gyanúsítotti kihallgatása során. „Én már láttam a kést a kezében. Akkor mondtam neki: „Engedjél be, mert már úgyis vége. Hát nem hallottuk Andika hangját, hiába ordítottunk, kiabáltunk” – mondta a nő testévre a tragédia után.
Ítéletet hoztak
A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntettében is bűnösnek kimondott férfi és védője elsősorban az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése, másodsorban felmentésért, illetve eltérő jogi minősítés megállapításáért és enyhítésért fellebbezett. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: a tettest vezetőszáron kísérik a rendőrök – Forrás: police.hu