Lezárta a rendőrség a nyomozást a villanyszerelők megölésével gyanúsított É. Imre ügyében, aki a gyanú szerint előre kitervelten és nyereségvágyból követte el a bűncselekményeket. A hosszú ideje tartó nyomozás már régóta nem hagyta nyugodni a helyieket, azonban a rendőrség a mai nappal befejezte az ügy vizsgálatát.

Vállalkozó volt az elkövető

A rendőrség legfrissebb információi szerint 2018. április 1-je óta zajlott a nyomozás a  64 éves győri vállalkozóval, É. Imrével szemben, aki 2018. március 31-én, kora reggel egy abdai töltőállomáshoz hívott egy 55 éves mosonmagyaróvári villanyszerelőt, akit aztán az Ikrényben található telkére csalt, ahol megölte őt. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Itt végzett a villanyszerelővel

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Volt egy másik áldozat is

Amint arra a nyomozás során fény derült, 2015. június 3-án, délután a tettes szintén találkozót szervezett, majd Ikrényben megszabadult egy váci férfitól azért, hogy megszerezze tőle az Ausztriában bérelt markológépét.

Ezt a gépet akarta megszerezni

Fotó: Police.hu

Feleség tett bejelentést

Az üggyel akkor kezdett el foglalkozni a rendőrség, amikor a mosonmagyaróvári villanyszerelő felesége bejelentést tett 2018. március 31-én, 16 órakor a rendőrségen, miszerint a férje eltűnt otthonról. Elmondta, hogy párja korábban É. Imrével beszélt meg találkozót, mivel a győri vállalkozó több ezer euróval tartozott neki.

Eltűnésből bűncselekmény

Kezdetben a győri nyomozók eltűnés miatt vizsgálták az ügyet, azonban a találkozóval összefüggésben olyan adatokat szereztek be, amelyek egyre inkább erősítették a gyanút, hogy az eltűnt villanyszerelő gyilkosság áldozata lett. Ezt követően büntetőeljárásban vizsgálták tovább az ügyet.

Bizonyítékokat találtak

A három éven át tartó nyomozás során a rendőrök megtalálták a győri vállalkozó ikrényi telkén az áldozat szerszámait, annak a ruhának egy darabját, amelyet az eltűnése napján viselt, valamint az autóját is. Ezek a bizonyítékok már elég erősen azt sugallták, hogy a mosonmagyaróvári villanyszerelővel a 64 éves É. Imre végezhetett. Ezenfelül az elkövető többször is ellentmondásba ütközött saját magával a vallomásai során és a meghallgatott tanúk által elmondottakkal is.

Így helyszíneltek a rendőrök

Fotó: Police.hu

Szorult a hurok

Az egyre sokasodó információk és bizonyítékok miatt egyre valószínűbb volt, hogy a győri férfi követhette el a bűncselekményeket.  2018 júliusában a győri nyomozók megtalálták és lefoglalták egy 2015-ben eltűnt partnerének az autóját is, amellyel a vállalkozó a megbeszélt időpontokra érkezett. Ezután a rokonai soha többé nem látták viszont őt.

Kiterjesztették a nyomozást

Ekkor a győri nyomozók már a váci eltűnt férfi ügyét is bevonták a nyomozásba, az eljárás során pedig megtalálták Ausztriában az általa bérelt markológépet, amelyet É. Imre használt a férfi eltűnése után. A terhelő bizonyítékok miatt 2018. november 15-én az addigra már letartóztatásban lévő elkövetőt a 2015-ben eltűnt váci lakos sérelmére előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel is meggyanúsították.

Lezárták az ügyet

A hosszú nyomozást követően a győri rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, a keletkezett iratokat pedig megküldték a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A tett helyszíne – Forrás: Police.hu