Elkeveredett szülei mellől egy négyéves kisfiú vasárnap, a jászapáti vásárban. Egy figyelmes árus és a rendőrök segítettek a bajba jutott gyermeken. Nemrég Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál keveredett el a családjától egy kislány, a testvére és az édesanyja felszállt a villamosra, ő pedig lemaradt a járműről.

Gyermekükkel mentek a vásárba

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a tarnamérai házaspár a gyermekével együtt látogatott el az állat-és kirakodóvásárra, amelyre több ezren szoktak ellátogatni minden hónapban. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Sírt a gyerek

Egy óvatlan pillanatban azonban a kicsi elszakadt szüleitől és a nagy tömegben nem talált vissza hozzájuk. Az egyedül sétáló gyerek sírására felfigyelt az egyik árus, majd átadta őt a piacon gyalogos szolgálatot teljesítő rendőröknek. Az egyenruhások rövid időn belül megtalálták a megrémült kisgyerek kétségbeesett szüleit. Szerencsére az ijedségen kívül senkinek nem esett baja.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Rendőrökhöz kísérték a kislányt

A Nyugatinál szolgálatban lévő rendőrökhöz kísérték oda a rémült gyermeket 2023. január 3-án 19 óra 45 perckor. Az egyenruhások enni és inni adtak neki, játékkal, rajzolással nyugtatták meg, ezután pedig tudtak vele beszélni. 

Kárpátaljáról érkeztek

A kislány elmondta, hogy Kárpátaljáról érkeztek, s az édesanyja és testvérei felszálltak a villamosra, ő azonban a megállóban maradt. A rendőrök nemcsak a többi egységet értesítették a Tevékenység-irányítási Központon keresztül, hanem többek között a menekülteket fogadó BOK csarnokkal is felvették a kapcsolatot, de a hozzátartozókat nem találták. Az anyuka végül két órával később, este fél tízkor jelentkezett az eltűnt gyermekéért.

8 gyerekkel léptek be az országba

A tiszabecsi közúti határátkelőhelyen lépett be Magyarország területére egy ukrán állampolgárságú házaspár nyolc gyermekével tavaly március 11-én. A háború elől menekülő család belépéskor a rendőrök kérdésére azt nyilatkozta, hogy nem kérnek segítséget, a tovább utazásukat Németországba már megszervezték, rövidesen jönnek értük, így csupán néhány órát töltenek majd el segítségponton.

Megérkeztek értük a segítőik

A tiszabecsi segítségponton ugyanezt megerősítették a szeretetszolgálat munkatársainak is, és néhány óra múlva valóban megérkeztek értük.  Miután a nagycsalád két gépkocsiban elhelyezkedett, elindultak az előttük álló hosszú útra március 12-én hajnali egy óra körül.

A mosdóban volt a kislány

Távozásuk után néhány perccel a segítségponton egy kislány kereste ijedten szüleit és testvéreit. Kiderült, hogy a korábban távozó családhoz tartozik a 6 éves lány, aki a mosdóban volt, mialatt szülei és testvérei elindultak.

Zokogott a kislány

“Éjjel negyed kettő lehetett, amikor Dóri önkéntesünk azzal rohant oda hozzám, hogy nagy baj van: egy hat év körüli ukrán kislány zokog, mert elveszítette a szüleit!” –mondta az eset után a Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója, aki a tiszabecsi segítőponton dolgozott.

Azt hitték a másik autóban van

„Tolmácsok segítségével gyorsan kiderítettük, hogy körülbelül negyedórával korábban tovább utazott az a nyolcgyermekes menekült család, amelyikhez a kislány tartozott. A későbbiekben úgy rekonstruáltuk a történteket, hogy amikor megjöttek értük az autók, a két jármű egyikébe az apa, a másikba az anya ült be a gyerekekkel, kapkodva indulhattak el és nyilván mindkét járműben azt hitték, hogy a másik kocsiban ül a kislány, ezért az utazás során nagyon sokáig nem tűnt fel a hiánya”.

A segélyszervezet munkatársai vették gondozásba a kislányt

A rendőrök haladéktalanul intézkedtek, értesítették a térség rendőri egységeit, de sajnos nem jártak eredménnyel. A kislányt a szeretetszolgálat munkatársai gondozásukba vették, megitatták, megetették, játszottak vele, miközben a rendőrök keresték a szülőket.

Ausztriába jelentették be a kislány eltűnését

Nyolc óra elteltével az osztrák hatóság jelezte, hogy Ausztriában egy ukrán házaspár bejelentést tett elvesztett gyermekükről. Gyors nemzetközi információcsere után a szülők biztonságba tudhatták lányukat, és visszaindultak érte Tiszabecsre, ahol a család végül újra egyesülhetett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: az elveszett gyermek a szüleivel – Forrás: police.hu