A Budapest–Miskolc közötti InterCityknél, valamint a Füzesabony–Nyíregyháza közötti személyvonatoknál baleseti helyszínelés miatt 10-30 perccel hosszabb menetidőre kell számítani. Budapesten, a 9. kerületben súlyos villamosbaleset történt. 

Gázolt a vonat 

A Keleti pályaudvarról szerda reggel, 7:25-kor Miskolcon – Nyíregyháza – Debrecenen át a Nyugati pályaudvarra elindult Tokaj InterCity (IC 560) elsodort egy embert, emiatt Mezőkövesd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Mentesítő járat indult 

A balesetben érintett Tokaj InterCity helyett Nyíregyházáról 10:30-kor mentesítő vonat indul Debrecenen át a Nyugati pályaudvarra, a Tokaj IC menetrendje szerint.

Villamosbaleset Budapesten 

Súlyos közlekedési baleset történt Budapest 9. kerületében, a Haller utca és a Balázs Béla utca kereszteződésénél, ahol egy személyautó és egy villamos ütközött össze. A helyszínre azonnal riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat, akiknek gyors beavatkozására volt szükség.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Egy embert emeltek ki a roncsokból

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint „a fővárosi hivatásos tűzoltók egy embert kiemeltek, egy másikat pedig feszítővágóval szabadítanak ki a gépkocsiból. A műszaki mentést a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja.” A baleset miatt az érintett útszakaszon forgalmi akadály alakult ki, a villamosközlekedésben is fennakadásokra kell számítani.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció