Amint arról a Kékvillogó is beszámolt május 6-án pénteken, holtan találták az otthonában Berki Krisztiánt. A médiaszemélyiség 41 éves volt, a rendőrség tájékoztatása szerint drogot, – később kiderült, hogy kokaint – találtak a lakásán. A napokban el is fogták azt a dílert, akitől Berki feltételezhetően beszerezte az anyagot, ám a férfit rövid időn belül már szabadon is engedték.

Kábítószer volt Berki lakásában

Ahogyan azt portálunk is megírta Berki Krisztián holttestét a 9 éves kislánya találta meg. Amikor megérkeztek a rendőrök nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot, azonban kábítószer gyanús anyagot igen. Kiderült, hogy kokain volt a celeb lakásán, úgy tudni, kábítószer túladagolás miatt halhatott meg a 42 éves Berki Krisztián. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Az édesanyja semmiről sem tudott

Nemrég a celeb édesanyja azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem tudott arról, hogy a fia drogozott volna. Mint mondta a szomorú édesanya, nem is sejtette, hogy fia ilyen szereket használ.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Megtalálták, kitől vette a kokaint

A rendőrség lefoglalta Berki telefonját, számítógépét, így várható volt, hogy visszakeresik, kitől vásárolhatott kábítószert. Le is kapcsoltak egy vecsési férfit, K. Istvánt.

Mindent tagad a feltételezett díler

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre ma azt mondta a 24.hu oldalnak, hogy a férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Ismerte Berkit

Azt állította, hogy ismeri az elhunytat, de soha nem adott neki drogot – mondta az ügyész, hozzátéve, a gyanúsított már korábban is volt büntetve kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt.

Évekig tőle vásárolhatott Berki

A feltételezett drogkereskedőt kedden fogták el és vették őrizetbe a BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályának a nyomozói. A vecsési férfit azzal gyanúsítják, hogy az elmúlt években többször is drogot adott el Berkinek. Értesülések szerint a bűnösségét tagadó K. István annyit elismert, hogy saját maga drogfogyasztó.

Kokain és marihuána

A vecsési férfinél 50 gramm kokaint és marihuánát, valamint kábítószerrel szennyezett eszközöket, digitális adathordozókat találtak a lakásán pár nappal ezelőtt.

Drága autókat is lefoglaltak

A vagyonbiztosítás érdekében két nagy értékű kocsit is lefoglaltak nála a rendőrök. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akkor akár nyolc év börtönt is kaphat.

Kapcsolódó:

Elengedték

Az ügyészség szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés, és bizonyítás megnehezítésének a veszélye miatt indítványozta a drogkereskedelemmel gyanúsított férfi letartóztatását. Azonban a dílert elengedték, számolt be róla a Tények.

Nyomkövetőt kell viselnie

Habár a a díler a bíróságról szabadon távozhatott, de nyomkövetőt kell majd viselnie. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A riport itt nézhető vissza:

Kiemelt kép: Berki Krisztián – Forrás: TV2