A salgótarjáni testvérpár a sógornőjüket fenyegette és bántalmazta, a bíróság most elrendelte egyikük bűnügyi felügyeletét, másikuknak pedig a letartóztatását.

Bejáratosak voltak a nőhöz

Az ügyészség közlése szerint a 31 éves nő és 27 éves öccse bejáratosak voltak sógornőjük ingatlanára, 2022. március 9. napján, délelőtt is ott tartózkodtak. Sógornőjük – a sértett – többször adott nekik korábban élelmiszert segítségképpen. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ebben a házban a történtek a szörnyűségek:

Fotó: Ügyészség

Pénz kértek, de a nő nem adott

A nő 500 forintot kért élelmiszerre, ezt a sógornője megtagadta, mire szidta, sértegette, majd megütötte az ágyon fekvő sértettet, akinek bántalmazásába öccse is bekapcsolódott.

FRISS!

Ököllel ütötték a fejét

Több ökölütést mértek a fejére és testére, melyektől a sértett az eszméletét is elvesztette, mire az elkövetők a kért pénzösszeg elvétele nélkül távoztak.

Segítséget próbált kérni, de a támadóiba botlott

Amikor a nő magához tért, segítségkérés céljából gyermekeivel együtt a falu vasútállomására indult, azonban az úton újra összetalálkozott a támadóival, akik ismét nekiestek. A nő ököllel megütötte, valamint a sértett haját is megtépte, a férfi a lábába rúgott.

Megint megverték

Még ugyanazon a napon, miután a férfi tudomást szerzett róla, hogy a nő értesítette a rendőrséget, újra megverte a faluban.

Eltört a koponyacsontja

A nőnek a bántalmazások következtében eltört a koponyacsontja, valamint többszörös arccsont-törést szenvedett, és a hasfala is zúzódott.

Önbíráskodás

Az önbíráskodás és súlyos testi sértés miatti eljárásban a Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványával egyezően a nyomozási bíró elrendelte a nő bűnügyi felügyeletét, büntetett előéletű testvére azonban elszökött és bujkált a hatóságok elől, nem utolsó sorban azért, mert más ügyéből kifolyólag már év elején börtönbe kellett volna vonulnia.

A férfit hétvégén fogták el

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság felderítő munkájának eredményeként a férfit hétvégén elfogták, és a Balassagyarmati Járási Ügyészség ügyeletes ügyészének indítványa alapján vasárnap a bűnismétlés veszélye, a szökés megakadályozása és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt a nyomozási bíró elrendelte a letartóztatását.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztárció – Forrás: Freepik