Zsombor fél évvel ezelőtt makkegészségesen született, soha nem betegeskedett. Március 31-én azonban kétoldali tüdőgyulladás miatt bekerült a tatabányai kórházba. A gyulladás miatt nagy dózisban kapott rendkívül erős gyógyszereket és szteroid-injekciókat, majd egy héttel később, április 7-én kiengedték azzal, hogy minden rendben van, meggyógyult.

Magas volt a pulzusa

“Csakhogy észrevettük, hogy rendkívül magas a pulzusa, erről szóltunk az orvosnak, de válaszul azt kaptuk, hogy rossz a gép. De akkor mégis mi alapján engedték a fiunkat haza?” – tette fel a kérdést a gyászoló apa.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen

Két orvos is látta

Két nappal később elvitték a kisbabát a háziorvoshoz kontrollra, de már akkor is látták rajta, hogy valami nincsen rendben: lázasnak tűnt, hasmenése volt és hányt is. Még aznap közel negyvenfokos lázat mértek a picinél, ezért visszamentek vele az ügyeletre, kérték, hogy vegyék fel az osztályra, de állításuk szerint az orvos még az előzmények tudatában sem tartotta ezt szükségesnek, inkább az otthoni láz- és fájdalomcsillapítást javasolta.

Hirdetés

 

Leállt a szíve

Az édesapa szerint a kis Zsombinak nagy nehezen lement a láza, de szenvedett. “Felhívtuk a gyerekosztályt, hogy nem aludt semmit a kisbabánk, de még akkor is azt a választ kaptuk, hogy nem kell bevinni, ha eszik és iszik, csak majd ha kiszáradás jeleit tapasztaljuk. Végül 11-én hajnali kettőkor leállt a szíve szegénynek” – mondta biztonsági őrként dolgozó fiatalember a Blikknek. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Orvosi mulasztás történhetett

A mentősök több mint két órán át küzdöttek a csecsemő életéért, de sajnos már esélyük sem volt megmenteni. A halsttvizsgálati bizonyítvány szerint közvetlen halálokként heveny keringési és légzési elégtelenség van feltüntetve.

Rendőrségi ügy lett az esetből 

A szülők elmondták, a bölcsőhalált az orvosszakértő kizárta, s a boncolás eredménye alapján orvosi mulasztás történhetett. A gyászoló szülők feljelentést tettek halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt. A rendőrség büntetőeljárás keretein belül vizsgálja az eset körülményeit. 

Nem kérnek kártérítést 

Az édesanya szerint lehetetlen felfogni a veszteséget. “Minket nem érdekel a kártérítés. Soha nem szoktam senkinek semmi rosszat kívánni, de aki ezért felelős, hibás, az bűnhődjön meg és soha többé ne lehessen praxisa. Más szülővel ne fordulhasson ez elő. Életvidám, egészséges kisfiú volt, akit mindenki szeretett. Egy gyermek halálát soha nem lehet feldolgozni”.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen

Így segíthet a családon

Aki segítene a nehéz helyzetbe került családon a búcsúztató költségeit megteremteni, Bagoly Bence számlaszámára utalva megteheti: 12042847 01914182 00100003

Kiemelt kép: tatabányai kórház – Forrás: Facebook