Amint arról beszámoltunk, szörnyű tragédia történt múlt héten a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Felsődobszán. Július 31-én este, a településen élők ugyanis füstfelhőre és tűzre lettek figyelmesek az M. család portája felől, amikor pedig oda rohantak, kiderült, hogy egy teherautó gyulladt ki az udvaron. 

Halálra égtek 

A szomszédok azonnal oltani kezdték az IFA-t, amikor azonban a sofőr felőli ajtót kinyitották, a vér is megfagyott az ereikben: az ülésen ugyanis az ott élő 33 éves családapa, M. Ádám, ölében pedig 7 éves kisfia, Ákos ültek. Már nem lehetett rajtuk segíteni: apa és fia halálra égtek.A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Megszólalt a szomszéd

“Szaladtam a slagért, elkezdtük oltani a gépjárművet. Sikerült gyorsan eloltani a tüzet, még be akartunk spriccelni a belsejébe. Kinyitottukvülről az ajtót, akkor találtuk meg őket benne – nyilatkozta sokkos állapotban az egyik szomszéd a Tényeknek, aki hozzátette: szerinte az apa be akarta indítani a teherautót, akkor keletkezett a tűz.

 

Ismert házaspárról van szó

Azóta gyászol Felsődobsza. A családfőt, Ádámot, és feleségét, Petronellát, mindenki nagyon kedvelte. A család köztiszteletnek örvendett: Ádám korábban a település polgármesterjelöltje is volt, emellett szereléssel foglalkozó vállalkozást üzemeltetett, míg felesége, Petronella cukrászként tevékenykedett, fagyizóját és cukrászműhelyét vezette.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Aktívan részt vettek a közéletben

A pár rengeteget jótékonykodott és gyűjtött a nehéz sorsú embereknek, emellett imádták két gyermeküket. A kisfiú, aki édesapja ölében halt meg, két hónappal ezelőtt ballagott el a helyi óvodából. Szeptemberben kezdte volna az első osztályt. 

Házassági évforduló 

Ádám és Petronella több mint 10 éve alkottak el párt, a családi tragédia előtt két héttel ünnepelték 8. házassági évfordulójukat. ”11 éve együtt! 8 éve ezen a napon kimondtuk: IGEN. Azóta négyen vagyunk Boldog házassági évfordulót Szerelmem” – így köszöntötte férjét a közösségi oldalán a feleség. 

Fájdalmas üzenet

A boldog üzenet után nem sokkal azonban már egy fájdalmas és szívet tépő búcsúval köszönt el kisfiától és szerelmétől: “Édes kisfiam, Életem szerelme! Miért, miért?”– írta az asszony. 

Vizsgálják a tragédia okát 

A Ripost azt írja, egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt a teherautóval azon a tragikus napon, de a helyiek úgy tudják, hogy Ádám már jó ideje próbálta beindítani az udvaron álló teherautót, csakhogy sikertelenül. Bár az elsődleges vizsgálatok szerint vélhetően nem motorhiba okozta a tüzet, az eset körülményeit tovább vizsgálják. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: katasztrófavédelem.hu