Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki éveken keresztül bántalmazta 12 év alatti gyermekeit egy nyírségi kistelepülésen. Az ügyészség 18 év fegyházbüntetést indítványozott. A férfi egyik rokona megdöbbentő részleteket árult el a Penészleken történt borzalmakról: alultápláltság, drogok és az anya, aki a bántalmazó pártját fogta.

Veréssel kényszerítette 

A férfi és felesége 2020 óta neveltek közösen nyolc kiskorú gyermeket – hatot a férfi sajátjaként, kettőt a felesége korábbi kapcsolatából. A vádirat szerint, a férfi 2018-tól veréssel fenyegetve kényszerítette az akkor 9 éves nevelt lányát  arra, hogy házaséletet éljen vele. Később egy másik nevelt lányával és saját, akkor 8 éves vér szerinti lányával is erőszakoskodott. A gyermekek félelmükben évekig nem mertek segítséget kérni. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Legkisebb alig kapott enni 

Jelenleg a rokonok gondoskodnak a testvérekről. A jelenlegei nevelők azt mondták, a hatóságok akkor léptek közbe, amikor a legkisebb gyermek életveszélyes állapotba került. “Alultápláltság miatt került kórházba a kislány, élet-halál közt volt. Így emelték ki a gyerekeket a családból. A szülők nagyon drogoztak, savanyú tejet, cukros vizet adtak a kicsinek tápszer helyett” – mondta a frissmedia.hu-nak. 

Nem engedték be a házba

Az asszony szerint a a kicsit éjjel-nappal a babakocsiban tartották. A családtag már korábban gyanakodott. Felidézett egy esetet, amikor látogatóba ment, és a 9 éves D. a nevelőapjával volt bezárkózva a házba, míg a többiek kint játszottak. “Vertem az ajtót, nagyon sokára nyitották ki. A kislány húzta fel magán a nadrágot, a férfi is igazította a ruháját. Azt hazudták, a szekrényajtót szerelték” – mondta a gyermekeket nevelő rokon. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Drogoztatta a feleségét 

Az asszony azt mondta, hogy a testileg kihasznált kislány segítséget kért az anyjától, aki fadarabbal verte meg emiatt. Neki is azt mondta, hogy gyerek beképzel mindenféléket. A családi házban a drogok mindennaposak voltak. A rokon szerint a férfi kábítószert adott az anyának, hogy az bódult állapotban legyen, amíg ő a gyerekeket molesztálja. 

Sírva panaszkodott a kislány 

“A nyolc éves kis A.-val három éven keresztül csinálta. A kislány sírva mesélte el nekem, hogy „mindig be kellett neki kapni”.  A főügyészség a férfit nemi erőszak minősített esetével vádolja. Beismerés esetén 18 év fegyházbüntetést és a gyermekekkel való foglalkozástól való végleges eltiltást indítványoznak. 

Az anya ellen nem emeltek vádat

A rokon azonban értetlenül áll azelőtt, hogy a gyermekek anyja ellen – tudomása szerint – nem indult eljárás, holott tudott a bántalmazásokról. – Egy igazi anya nem engedi, hogy így szenvedjenek a gyermekei. Ő többre nézte a drogot, mint a saját vérét – zárta gondolatait a rokon. A gyermekek most biztonságban vannak, fizikai állapotuk javult, de a lelki sebek gyógyulása hosszú időt vesz majd igénybe. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció