Többször beszámoltunk arról, hogy a gödöllői HÉV-en rendszeresek a dohányzó, drogozó, a szerelvényre piszkító utasok, akik több esetben is védtelen, normális utasokra támadnak. A jelenség ellen már évekkel ezelőtt felvette a harcot Gyuricza László, Kerepes polgármestere. Szerinte a rendetlenkedő utasok Kerepesre és Kistarcsára járnak drogért, ugyanis ott több, szerinte településszerte ismert kereskedők élnek. A Pest vármegyei rendőrkapitány és a MÁV vezérigazgatója egy mai sajtóbeszélgetésen számolt be arról, hogy mit tesznek a helyzet javítása érdekében. 

Drogproblémák Kerepesen

A polgármester már többször kérte a Belügyminisztériumot, hogy erősítsék meg a járőrözést az érintett utcákban, szerinte ugyanis rendőrhiány van, ezért nincs olyan járőr, aki a kritikus időszakban igazoltatni tudná a drogfogyasztókat. Gyuricza László szerint a problémát csak jelentős rendőri jelenléttel lehetne kezelni. A település vezetője a Kékvillogó.hu hírportálnak pár nappal ezelőtt azt mondta, a Hős utcai nyomornegyed felszámolásával a drogfogyasztók és a terjesztők Kerepesen jelentek meg. A vásárlók főleg délután 5 óra körül kezdenek szállingózni a helyszínre, itt beszerzik a szert, legtöbbször el is fogyasztják, majd a HÉV-vel Budapestre mennek vissza.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

MÁV és a rendőrség válasza

Hétfőn, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitány és a MÁV vezérigazgatója tartott egy sajtóbeszélgetést Kerepes és térségének közbiztonságáról. Lauda Zoltán Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője azt mondta, 49 bűncselekmény történt a bejelentések alapján 2024 első felében a gödöllői HÉV-en.  A rendőrség szerint a vonal bűnügyi fertőzöttségét ezek a számok nem támasztják alá, de nem akarják rózsaszínre festeni a képet. Éppen ezért civil ruhás rendőrök is ellenőriznek a térségben, a MÁV pedig azonnali intézkedésekről döntött. Lauda Zoltán rendőr dandártábornok állítja, az utóbbi időben jelentősen növelték a térségben az állományt. Szerinte a rendőrök folyamatosan járőröznek. Nemcsak egyenruhások, hanem civil rendőrök is vannak az utcán. 

 

Nincs bizonyíték 

A Pest megyei rendőrkapitány, a Kékvillogó.hu kérdésére, miszerint a  rendőrség tartott-e razziát azokon a helyszíneken, melyeken Gyuricza László és helyiek tudomása szerint is drogot terjesztenek, Lauda Zoltán azt mondta, több olyan konkrétan megjelölt cím is érintett volt az eljárásaikban, amelyek a városi információhalmazokban előfordulnak, de az intézkedések során nem találták a nyomát sem kábítószernek, sem pszichotróp anyagnak, sem a kereskedelemre utaló csomagolásnak.  A rendőrkapitány szerint ha nincs bizonyíték, akkor nem tud büntetőeljárást indítani. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Lauda Zoltán, Pest vármegyei rendőrfőnök

Fotó: BudaPestkörnyeke.hu

Két sikeres akció

Lauda Zoltán két konkrét ügyet említett, amely sikeresen zárult március végén. Két főtől másfél kilogramm kábítószert foglaltak le Kistarcsán, és 200 millió forintot zároltak az elkövetők számláján. A gyanú szerint ők heti szinten több kilós tételben értékesítettek pszichoaktív és kábítószereket. Egy másik helyen pedig 10 kilogramm pszichoaktív anyagot találtak, tőlük 700 millió forintot foglaltak le.

Csak két drogfogyasztót találtak

Az elmúlt hetekben több mint 40 szerelvényen civil ruhás rendőrök ellenőriztek, a délutáni és az esti órákban. Négy főt kábítószer-fogyasztás miatt állítottak elő, de ebből két eset tanulságos. Az érintettek a HÉV-szerelvényen nyugtatót zúztak porrá, és azt szívták fel. A vizeletükben kábítószert kimutatni nem tudtak.

Régi kocsiba nem szerelnek kamerát 

Gyuricza László, Kerepes polgármestere korábban azt is felvetette, hogy érdemes lenne úgynevezett “védett kocsikat” kialakítani, vagyis kamerázzanak be a HÉV szerelvényeken legalább egy-egy kocsit. A Kékvillogó.hu hírportálnak, a MÁV vezérigazgatója erre a felvetésre azt válaszolta, hogy a szerelvények bekamerázásától nem zárkóznak el, de a gödöllői HÉV-en 40–50 éves járművek közlekednek. Korábban megvizsgálták, hogy van-e lehetőség érdemi megfigyelőrendszer kiépítésére, ami mind rögzítési kapacitásban, mind felbontásban elég hatékony, de más utat választottak, ugyanis nem éri meg ilyen régi kocsikat egy drága szerkezettel felszerelni. Azt viszont Nagy Gábor is elismerte, hogy az új HÉV kocsik nemcsak az utasok komfortérzetét növelnék, hanem a közbiztonságot is javítanák. 

Nagy Gábor, a MÁV vezérigazgatója

Fotó: BudaPestkörnyeke.hu

MÁV intézkedések 

Mivel az új HÉV kocsik beszerzése évekbe mérhető, ezért több intézkedést tett a MÁV a jelenlegi helyzet javítására. Például átcsoportosítják a rendészeket a gödöllői vonalra, megkezdték a testkamerák beszerzését, illetve mobil védelmi csoportot állítottak fel, ami hétfőtől bármilyen bejelentésre ki tud vonulni a vonalon 6–8 percen belül. A MÁV vezérigazgatója azt is elmondta, hogy az elmúlt időszakban a HÉV-állomásokat viszonylag nagy számú kamerával látták el, ami százas nagyságrendet jelent néhány év távlatában.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció