Letartóztattak egy nyíregyházi építési vállalkozót a napokban. A gyanú szerint az ötvenes éveiben járó férfi nemcsak kábítószerrel kereskedhetett, hanem a Huszár-telepen (a régi Guszev-lakótelepen) élő, kiszolgáltatott helyzetű kislányokat hálózott be, hogy sze.uális szolgáltatásaikért cserébe „kristályt” és készpénzt adjon nekik. A legfiatalabb áldozat mindössze 13 éves.
Megfigyelték a férfit
A Nemzeti Nyomozó Iroda már hosszabb ideje figyelte az 50-es évei közepén járó nyíregyházi férfit. A gyanú szerint a vállalkozó 2025-től kezdődően építette ki hálózatát, amelynek célpontjai elsősorban fiatal, gyakran kiskorú lányok voltak. A nyomozók a titkos felderítés során lehallgatásokat és rejtett kamerákkal figyelték a férfit. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Nem tudta, mennyi idősek a lányok
Miután lebukott, azt állította, hogy a lányok sokkal idősebbnek tűntek, és ő tulajdonképpen még segítette is a telepen élőket. „Ezeken a lányokon egyáltalán nem látszott, hogy csak 13-14 évesek, gyakorlatilag kész nők voltak. Én még ruhákat is hordtam ki nekik a Huszár-telepre, segítettem, ahol tudtam” – mondta a vállalkozó.
Rögzítette az együttléteket
A hatóságok átvizsgálták a férfi digitális eszközeit. A nyomozás során lefoglalt telefonokon és számítógépeken megbecsülhetetlen mennyiségű gyermekpornográf felvétel került elő. A gyanú szerint a férfi nemcsak gyűjtötte a mások által készített anyagokat, hanem saját, gyermekekkel folytatott sze.uális aktusait is rögzítette.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Letartóztatták a férfit
Dr. Borsodi-Buss Emese, a Nyíregyházi Járási Ügyészség sajtószóvivője a frissmedia.hu-nak azt mondta, a férfit kábítószer-kereskedelem, gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia bűntettével gyanúsítják. A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte T.-t letartóztatását, mivel fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye.
Akár 15 év fegyház is várhat rá
Az ügy súlyát jelzi, hogy a halmazati büntetési tételek alapján a férfi, amennyiben bűnössége beigazolódik, akár 15 év fegyházbüntetést is kaphat. A nyomozás jelenleg is folyik, a hatóságok vizsgálják, vannak-e további áldozatai a gátlástalan vállalkozónak a környéken. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép:

