A BudapestKörnyéke.hu számolt be róla, hogy kiszakadt egy erkély korlátja egy Váci úti társasházban. A harmadik emeletről egy nő esett ki, aki a helyszínen meghalt. A drámai eset kapcsán most megszólalt a lakás bérlőjének édesanyja, aki elmondta egy kisebb baráti társaság tartózkodott a fiánál, amikor megtörtént a tragédia.
Kiszakadt egy erkély korlátja
Mint azt a lap megírta 2022. január 12-én nem sokkal 3 óra után egy 13. kerületi, Váci úton lévő társasház harmadik emeleti erkélyéről a járdára esett egy nő. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy helyszínen életét vesztette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Baráti összejövetel
A tragédia kapcsán a Blikk most azt írja, hogy egy baráti összejövetelt tartottak a lakásban, az 53 éves áldozat, valamint a lakás bérlője azonban mindössze néhány órával korábban találkoztak össze egy szóraokzóhelyen, ahonnan aztán ismerőseikkel kiegészülve távoztak, majd mentek fel a Váci úti lakásba.
Próbáltak utánanyúlni, de már nem tudták elkapni
A portál megpróbált beszélni a lakás 28 éves bérlőjével, ám ő annyira az események hatása alatt vol még mindig, hogy egyszerűen képtelen volt beszélni a történtekről. A lap munkatársainak azonban sikerült beszélni a férfi éppen távozó édesanyjával, aki elmondta: ” Egy kisebb baráti társaság tartózkodott a fiamnál. A hölgy az egyik ismerősével volt kint az erkélyen, amikor nekidőlhetett a falának. A társa próbált utánanyúlni, de már nem tudta elkapni. A gyerekem azonnal lement, próbált segíteni a nőnek. A fiam végig fogta a kezét, amíg meg nem halt. Le a kalappal előtte, ő egy igazi hős!”
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A szomszédok a puffanásra lettek figyelmesek
Tovább a szomszédok is megszólaltak, akik elmondták, nem ismerték közelről a lakásban élőket, de gyakran látták őket, valamint hallották őket bulizni. „Már aludtunk, amikor egy nagy puffanást hallottunk. Előtte dübörgött valahol a zene. Azt hittük, hogy valaki leesett az ágyról, ezért nem is foglalkoztunk vele. Csak reggel tudtuk meg, hogy mi történt ” – fogalmazott a lapnak az egyik ott lakó.
Nem ez az első eset
2019 decemberében, szintén hajnalban, két külföldi állampolgár sérült meg súlyosan, amikor a 8. kerületben a 32-esek tere és a Nagykörút sarkánál egy bérház erkélyéről az utcára zuhantak.
Tíz méterről estek le
Vélhetően nekitámaszkodtak a korlátnak, amely nem bírta a terhelést és kitörött. Egy szemtanú a baleset után azt mondta, hogy szerint a 32-esek terénél lévő McDonald’s étterem feletti első emeleti erkély korlátja szakadt ki a helyéből. Az erkélyen tartózkodó két ember mintegy tíz méteres magasságból esett a járdára.
A járdára esetek az erkély darabjai
A szemtanúk arról is beszéltek, hogy néhány másodperccel a baleset előtt gyalogoltak el az étterem mellett, amikor az erkély darabjai mellettük estek a járdára.
Futni kezdtek
Barátnőjével együtt futni kezdtek, de ekkor hallották, hogy két ember is a földre zuhant. ”Sokkoló látvány volt” – mondta a szemtanú.
A tűzoltók és a mentők is a helyszínre érkeztek
Segítettek a járókelők
Az arra járók megpróbálták elsősegélyben részesíteni a balesetet szenvedett külföldieket, de a kiérkező hatóságok elküldték őket mellőlük.
Súlyosan megsérültek
Rohamkocsit és egy esetkocsit is riasztottak a helyszínre. A két súlyosan sérült fiatal férfi töréseket, belső sérüléseket szenvedett. Mindkettőjüket kórházba vitték. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Illusztráció, a 32-esek terén történt baleset felvétele – Forrás: katasztrófavedelem.hu