A gödöllői nyomozóknak nem tartott tovább 21 óránál a gépkocsitolvajok azonosítása és elfogása, de már csak a jármű elszenesedett roncsait gyűjthették össze. A tettesek ugyanis felgyújtották azt.

Utcáról lopták el

Egy aszódi tulajdonos jelezte 2021. október 24-én délelőtt, hogy előző este az utcán leparkolt kocsijának hűlt helyével szembesült. A járművet nyitva hagyta és a kesztyűtartóban tárolta a pótkulcsot. Nagy erőfeszítésre nem volt szüksége a tettesnek, hogy elmozgassa. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Megindultak a rendőrök

A helyszín környékén, majd a tovább szélesített területen, szomszédos településeken végzett adatgyűjtés eredményt hozott, a lopás időpontjára, az útirányra és a tettesekre vonatkozóan kiindulópontként elegendő információt sikerült összeszedni, amivel a rendőrök 2021. október 25-én hajnalban megindultak a Nógrád megyei Kállóra, derül ki a police.hu közleményéből.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nem várt látvány

Az egyik háznál lefékezve betódultak a telekre és elfogták az ott lakó 39 éves férfit, az udvaron azonban nem várt látvány fogadta őket. Még füstölt az az alkatrészekből összehalmozott fémkupac, amely korábban egy használható és működőképes gépkocsi volt. Az Aszódról ellopott autót első ránézésre felismerni nem, azonosítani is csak a maradványaira vésett számokból volt lehetséges.

Ez maradt az autóból:

Fotó: police.hu

Bevallották

A 39 éves férfit, majd 25 éves társát előállították, gyanúsításuk három bűncselekményre vonatkozott, kihallgatásukon mindketten vallottak.

Hazajutásukhoz keresgéltek kocsit

Az idősebb elismerte, hogy jelen volt a helyszíneken, de az aktív részvételt tagadta, mondván „menni sem nagyon bírtam, nagyon részeg voltam, teljesen kiesik a kép”. A fiatalabb tényfeltáró beismerő vallomást tett, az aszódi Fő úton sétálgatva keresgéltek hazajutásukhoz kocsit.

Feltörtek egy másik kocsit is

Egy zöld autót feltörtek, de hiába tépkedték szét, majd kötözgették össze a kábeleket, nem tudták elindítani, ezért csak a magnót vitték magukkal. Kicsit távolabb állt egy fehér jármű, de azzal sem boldogultak. Később látták meg az út szélén parkoló, nyitott kocsit, amit a kesztyűtartóban talált kulccsal beindítva hazagurultak. A járművet másnap reggel szétdarabolták, felgyújtották.

Eljárás folyik

A 39 férfi, valamint 25 éves társa ellen egy rendbeli lopás bűntettének, valamint két rendbeli lopás kísérlete bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: police.hu