Elítélte a bíróság azt a vendégmunkást, aki betuszkoltatta egy zsákba, majd egy targoncával össze akarta lapíttatni egy munkását egy komáromi akkumulátorgyár építésén 2020-ban. A mongol takarító csak azért nem halt meg, mert a targonca vezetője meghallotta, ahogy fájdalmában ordít a zsákban. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy lebénult.

Viccből utasította

2020 májusában egy komáromi akkumulátorgyárban egy vezető beosztású dél-koreai férfi, a vallomása szerint viccből, arra utasította mongol beosztottját, hogy szedje össze a szemetet a csarnokban, majd másszon bele az egyik zsákba. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Odarendelt egy targoncást

Az erőszaktól tartó takarító ezt meg is tette, főnöke ekkor összefogta a zsák száját és odarendelte az egyik targoncást. Őt pedig arra utasította, hogy a gép villájával nyomja össze a szemetet.

 

Felkilátott a férfi

A munkagép villája előbb a vendégmunkás fejéhez, majd a hátához ért és a férfit a földnek nyomta. Ekkor a zsákban ülő férfi felkiálltott, amit a mit sem tudó targoncás meghallott és abbahagyta a műveletet.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Mentőt hívtak

A dél-koreai és a mongol férfi ekkor kiszabadította a szerencsétlen munkást a takarófóliából, a targoncás pedig telefonon értesítette a mentőszolgálatot. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Alsóvégtagjai lebénultak

A zsákból kiszabadított férfi súlyos sérüléseket szenvedett, alsó végtagjainak bénulása miatt maradandó fogyatékosságként értékelhető állapot alakult ki.

Meg is halhatott volna

A fejet, hátat, derekat ért és a targonca villájával kifejtett nagy erejű nyomás figyelembevételével a bántalmazás módja alkalmas volt életveszélyt, vagy halált okozó sérülés okozására.

Ítéletet hirdettek

Sem az áldozat, sem a dél-koreai főnök nincs most az országban, így utóbbit távollétében hozott döntést a bíróság. 8 év szabadságvesztésre ítélte, és 10 évre kiutasította az országból a bíróság a dél-koreai férfit. Valószínűleg később nemzetközi elfogatóparancsot adnak majd ki ellene. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: ezzel a targoncával sebesítették a meg a férfit – Forrás: ugyeszseg.hu