Az ügyészség indítványozta Kiss László óbudai polgármester letartóztatásának a meghosszabbítását. A DK-s politikust augusztus közepén vették őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. A Fidesz azt szeretné, ha időközi választásokat írnának ki a 3. kerületben. Az önkormányzati választásokat június 9-én Kiss László nyerte, októberben alakja meg az új képviselőtestület, amelyen több mint valószínű, hogy Kiss László nem tud majd személyesen részt venni. 

Meghosszabbítanák a letartóztatását 

A korrupciós bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben az ügyészség indítványozta Kiss László polgármester letartóztatásának három hónappal, 2024. december 16-ig történő meghosszabbítását – közölte megkeresésünkre a KNYF kommunikációs osztálya a Magyar Nemzettel.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Őrizetbe vették 

Kiss Lászlót még augusztus 14-én vették őrizetbe, majd a bíróság két nappal később elrendelte a letartóztatását. Kisst, valamint alpolgármesterét, a júniusban őrizetbe vett Czeglédy Gergőt minősített vesztegetéssel gyanúsítják. A korrupciós ügy persze nem velük kezdődött, a történet szálai több évvel korábbra vezetnek vissza. 

 

Székhelyhasználat 

A gyanú szerint Kiss László székhelyhasználatot biztosított a házában egy olyan cégnek, amiben a felesége mellett egy olyan személy is ügyvezető-tulajdonos volt, aki egy másik cégével többmilliós megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól Kiss polgármesterré választása után.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Szívességből lett bejegyezve

Zamecsnik Péter, Kiss László ügyvédje azt állítja, hogy a cégnek, amelyben a polgármester felesége és a család barátja közös tulajdonos volt, semmi köze a büntetőügyhöz, ez a cég semmilyen szerződést nem kötöttek az önkormányzattal. Szerinte mindössze annyi történt, hogy a cég szívességből egy rövid ideig Kiss Lászlóék házába volt bejegyezve, a gyanúsítás időszakában viszont már más székhelye volt, a cég pedig elvégezte azt a munkát, amire megbízást kapott az önkormányzattól. „Az más kérdés, hogy nem olyan áron, mint ahogy azt az ügyészség gondolja. De nem a szocializmusban élünk, nem hatósági fix árak vannak” – mondta a polgármester ügyvédje.

Barátja dobta fel

Zamecsnik szerint az sem igaz, hogy az a személy, aki feldobta Kiss Lászlót, önszántából ment be a rendőrségre. A férfi már ekkor letartóztatásban volt, és egyezséget akart kötni az ügyészséggel, emiatt mondott a polgármesterre is terhelő információkat, mondta. Az RTL úgy tudja, a férfi rég barátja és egyetemi évfolyamtársa volt Kiss Lászlónak. 

Képviselőtestület

Kiss László polgármestert június 9-én újraválasztották, így neki kellene összehívnia az alakuló ülést úgy, hogy az új képviselő-testületnek október 15-ig kell megalakulnia.

Bonyolult helyzet

A helyzetet viszont bonyolítja, hogy nemcsak Kiss, de az egyik alpolgármestere, Czeglédy Gergő is letartóztatásban van korrupció gyanúja miatt: őt 100 millió forintos kenőpénz átvételével gyanúsítják, június közepe óta van letartóztatásban, amit a bíróság október 20-ig hosszabbított meg. Gyergyák Ferenc, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára a 444-nek azt mondta: precedens értékű, ami Óbudán történik az új testület alakuló ülésén, Béres András alpolgármester pedig úgy fogalmazott: mindent megtesznek majd azért, hogy a kerület működőképes legyen.

Nem mond le 

“A polgármester a lemondásával lényegében elismerné a bűnösségét, ezzel szemben Kiss László ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy az ügyészség gyanúsítása, és a rá terhelő vallomást tevő személy „előadása abszurd”, ezért végig akarja csinálni a büntetőeljárást” – ezer Zamecsnik Péter mondta szerda este az ATV-ben.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Kiss László – Forrás: Facebook