Lemondott Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere, akit tavaly a szavazatok 76,46 százalékával választották meg harmadszor is a város élére. Balla László, a Bács-Kiskun vármegyei város alpolgármestere a Félegyházi Közlönynek azt mondta, hogy Csányi az üzleti életben folytatja tevékenységét, és a jövőben tanácsadóként vállal szerepet a város fejlődése érdekében.
Botrányt okozott
2023 decemberében Kiskunfélegyháza lakói nem mindennapi jelenetnek lehettek a szemtanúi: a központi szórakozóhelyen rendőri jelenlétbe torkollott egy dulakodásnak, amelyben maga a polgármester volt állt a középpontjában. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Részeg volt a polgármester
Csányi József minden valószínűség szerint kissé felöntött a garatra, majd egyesekbe belekötött, sőt, öngyilkossággal is fenyegetőzött, ami miatt behatoltak hozzá a hatóságok – írta akkor a Blikk.
Hirdetés
Öngyilkos akart lenni
„Úgy tudni, ittas volt, mivel a családi életében nem alakultak jól a dolgai. A hírek szerint azt hangoztatta, hogy véget vet az életének, s volt, akinek ezt meg is üzente. Ezután érkeztek ki az otthonához a mentők és a rendőrök” – mondta egy neve elhallgatását kérő helybéli.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Elköltözött otthonról
,,Tény, hogy Csányi József magánéleti válságáról már hónapok óta városszerte beszélnek. El is költözött otthonról. Én a múlt vasárnap este kaptam egy telefont, hogy valami balhé tört ki, az autóját is lefényképezték az említett söröző előtt. Azt mondták, tilosban parkolt, az elektromos autók töltésére fenntartott helyen. Utóbb azután értesültem arról is, hogy rendőrök és mentők is érkeztek a Kossuth utcába” – mesélte 2023 decemberében egy helyi képviselő is.
Elvitték a mentők
2023. december 17-én, a városvezető a házával szemközti pubban annyira berúgott, hogy kiabálni kezdett, volt némi dulakodás is, végül tűzoltók hatoltak be hozzá, majd mentő vitte el. A polgármester nem cáfolta, hogy sokat ivott, és öngyilkossággal fenyegetőzött a helyi étteremben. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Van segítség!
Ha önnek vagy valakinek a környezetében segítségre van szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!
Kiemelt kép: Csányi József – Forrás: Facebook