Két éjszaka alatt öt autót vitt el engedély nélkül két fiatal Gyomaendrődön. Két járműben kárt okoztak, másik kettőből pedig pénzt és műszaki cikkeket zsákmányoltak. Nem volt nehéz dolguk, ugyanis mindegyik autó nyitva maradt, és az indítókulcsokat is benne hagyták a tulajdonosok.

Kocsikázni akartak

Több járművet is elloptak 2023. december 31-én és 2024. január 1-jén éjszaka Gyomaendrődön. A bűncselekményeket egy 16 és egy 17 éves fiú követte el, akik a rendőrségen elmondták, hogy csak kocsikázni szerettek volna. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Árokba hajtott

Szilveszter éjszakáján jött először a gondolat, hogy szétnéznek a városban, hátha találnak olyan autót, amiben benne hagyták a kulcsot. Nem kellett sokáig keresniük, az egyik kapubejáróban volt is ilyen. Felváltva vezettek egészen addig, míg egyikük bele nem tolatott egy árokba.

 

Másnap is szórakozni akartak

Kiszálltak, hátrahagyták a kocsit, és elindultak egy másikat keresni. Rövid időn belül találtak is egyet, amivel közel egy órát furikáztak. Másnap este hasonló programot terveztek. Az első autóban, amit nyitva találtak, benne maradt a kulcs, de nem indult.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Az egyik autó, amelyet elloptak

Forrás: police.hu

Pénztárcát loptak

Egy másik nyitva volt ugyan, de a kulcsot nem találták, így az utastérből magukhoz vettek egy adaptert és egy transzmittert, majd találtak egy pénztárcát is több tízezer forinttal, amit szintén eltettek.

Defektet kapott az autó

Nem sokkal távolabb már egy olyan autót találtak, amiben kulcs is volt, így azzal el tudtak indulni. Elmondásuk szerint ismét felváltva vezettek egészen addig, míg egyikük rá nem hajtott egy kőre, amitől a kocsi defektet kapott. Ezt is otthagyták, de előtte még a hátsó ülésen talált akkumulátoros csavarthúzót magukhoz vették.

Kocsikázás után hazamentek

Egy kapubejáróban újabb nyitott járművet találtak, ezzel is elindultak, de rövid idő múlva egy árokban kötöttek ki. A két fiú ezután visszament oda, ahol az utóbbit találták, mert emlékeztek rá, hogy állt ott másik nyitott autó is. Miután ezzel is kikocsikázták magukat, mindketten hazamentek. Azonban csak néhány órát töltöttek otthon, mert a rendőrök kopogtattak náluk.

Nem volt jogsijuk

A Szarvasi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett miatt indított eljárást a fiatalok ellen, amiatt pedig külön felelniük kell, mert az éjszakai kocsikázásnak úgy indultak neki, hogy egyiküknek sem volt soha jogosítványa.

Sok az autólopás

Az elmúlt időszakban többször érkezett bejelentés a rendőrségre ellopott autókkal kapcsolatban. Ezen esetek mindegyikére igaz, hogy az elkövetők nem értékesíteni akarták a kocsikat, csak használni azokat egy ideig. Minden alkalommal olyan járműveket vittek el, amelyeket nyitva hagytak, és az indítókulcs is az autóban maradt.

Figyelmeztet a rendőrség

A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy lezáratlan járművet soha ne hagyjanak őrizetlenül, még a saját lakóházuk előtt sem. Az indítókulcsot pedig mindig vigyék magukkal még akkor is, ha az udvaron áll a kocsi, vagy csak rövid időre mennek el mellőle! A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez is érdekelhet

Lekéste az utolsó buszt, ezért lopott egy BMW-t, próbált hazaérni az éjféli pezsgőbontásra