Még most is kórházban ápolják azt a 3 fiatal fiút, akiket március közepén baleset ért Ajkánál. Az iskolából tartottak haza a fiatalok, amikor autójuk frontálisan üközött egy másik járművel. A gépkocsi sofőrje és az anyósülésen ülő fiú azonnal szörnyethalt. A három fiatalt pedig mentőhelikopterrel vitték kórházba.
Két fiatal halt meg
Amint arról beszámoltunk, március 14-én, meghalt egy 17 éves és egy 19 éves diák, illetve megsérült három társuk, miután az autójukkal frontálisan összeütköztek egy terepjáróval Ajkánál. A diákok éppen az iskolából tartottak hazafelé, amikor megtörtént a tragédia. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Frontálisan ütköztek
A Suzukiban öt fiatal, a másik autóban egy 40 év körüli férfi utazott, utóbbi vállsérüléseket szenvedett. A fiatalok iskolából Somló felé autóztak, amikor egy előzés után visszatérve a sávjukba nekicsapódtak egy terepjárónak. A baleset oka minden valószínűséggel az is lehetett, hogy a Suzuki sofőrje nagyon gyorsan hajtott. Az autó sebességmérője, az ütközés után, 130 kilométer/óránál kiakadt.
Ezzel az autóval ütköztek a fiatalok
Forrás: Ajka TV
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A tűzoltók emelték ki őket
Az ütközés után annyira roncsolódott az autójuk, hogy a tűzoltóknak feszítővágóval kellett levágniuk az autó tetejét. Csak ezután kezdődhetett meg a sérültek ellátása. A helyszínre két mentőhelikopter és több mentőautó érkezett.
Szörnyethaltak
A 17 és 19 éves fiatal életét azonban már nem tudták megmenteni, ők a helyszínen szörnyethaltak. A hátul ülő három másik fiatal pedig súlyosan megsérült. Őket kórházba vitték. A sérültek hozzátartozói a helyszínre érkeztek. Az egyik áldozat testvére, amikor megtudta, hogy rokona meghalt, olyan rosszul lett, hogy a mentőknek kellett ellátniuk.
Életmentő műtét
A legsúlyosabban O. Szebasztián sérült meg, a fiún azonnal életmentő műtétet kellett végrehajtani. Több barátja hosszú órákon keresztül imádkozott azért, hogy Szebi túlélje az operációt. „Csak azt kértem az élettől, hogy Szebi műtétje sikerüljön és felépüljön!” – mondta a fiú egyik barátja. Szerencsére, a műtét sikerült, és bár azóta újabb operációt kellett a fiatalon végrehajtani, úgy néz ki, hogy az állapota lassan, de biztosan javulni fog.
Eltemették a barátját
A fiú kemény időszakon megy keresztül, időközben a barátját is eltemették, míg ő kórházban feküdt, a szertartáson, így nem tudott részt venni. Édesanyja azt mondta, hogy bár pontosan tudja, hogy a fia súlyosan megsérült, úgy véli, hogy gyermeke idővel rendbe jön.
Több műtétje volt
„Hála Istennek, jól van. Műtéteken esett át, most lábadozik, idővel majd rendben lesz” – mondta bizakodóan Szebasztián édesanyja.
Fel fog épülni
A fiú kemény és erős, így számítanak rá, hogy minden akadályt képes lesz átugrani. Az asszony elárulta: nagyon hosszú és rögös út áll kamasz gyermeke előtt: „Ez hosszú folyamat, de rendben lesz” – szögezte le bizakodóan az édesanya. A baleset körülményeit azóta is vizsgálják. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után – Forrás: Ajka TV