Egy buliból tartott hazafelé az az öt fiatal, akik Fülöpjakab határában szenvedtek balesetet. Az autóban ülők közül hárman meghaltak, ők a hátsó ülésen utaztak. A városföldi áldozatokat és a súlyos sérültet a helyiek is ismerték, a közösséget sokkolta a tragédia.
Hárman meghaltak
Otthonuktól alig tíz kilométerre történt a súlyos baleset, szombatra virradó éjjel, fél egy körül Fülöpjakab határában. Öt huszonéves barát ült a kocsiban, ami egy egyenes útszakaszon letért az útról és fák közé csapódott. Hárman azonnal szörnyethaltak, ketten túlélték a becsapódást. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Felborult az autó
A Kunszállás felől Kiskunfélegyháza irányába tartó kétajtós BMW vezetője elvesztette uralmát az autó felett, először a jobb, majd a bal oldali útpadkára hajtott, onnan pedig balra sodródott. A kocsi érintőlegesen nekiment egy villanyoszlopnak, majd „berohant” a fák közé, ahol az oldalára borult.
Alig tudtak hozzáférni a sérültekhez
A jármű annyira összeroncsolódott, hogy egyetlen ép elem sem maradt rajta; a tetejét a kiérkező tűzoltóknak kellett levágniuk, hogy hozzáférjenek a beszorult utasokhoz. A sofőr és a mellette ülő barátja saját lábukon szálltak ki a roncsból, a hátul utazó három fiúnak azonban esélye sem volt, a fémkupac foglyai lettek.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Helyszíni felvétel
Azonnal meghaltak
A helyszínre négy mentőautó, valamint a kiskunfélegyházi és kecskeméti hivatásos tűzoltók érkeztek. „Három személy sajnos olyan súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben, hogy rajtuk nem lehetett segíteni; az újraélesztésre sem volt remény. Ők a helyszínen életüket vesztették” – közölte Hangai József az RTL Híradóval. A két túlélő közül az egyik könnyebb végtagsérülést, a másik súlyos végtag- és hasi sérüléseket szenvedett.
Ittasan vezetett
A helyszínelők a roncs körül több szétdobált italosüveget találtak, és az is kiderült, hogy a jármű hátsó gumiabroncsai szinte teljesen simára koptak. Az RTL Híradónak nyilatkozó rendőrségi szóvivő szerint a gyorshajtás gyanúja is felmerült. „A sofőrt, aki a helyszínen alkalmazott alkoholszonda alapján a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, kollégáim őrizetbe vették”
Gyászol a település
Csend és döbbenet uralkodik Városföldön, ahonnan a három halott fiú és a súlyosan sérült utas is származott. A helyieket sokkolta a tragédia. „Nagyon kedves, aranyos srácok voltak. Egyikük majdnem a szomszédom. Nagyon dolgosak, nagyon kedvesek voltak, végtelenül sajnálom őket” – mesélte egy helyi asszony. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: ebben az autóban utaztak a fiatalok Forrás: MTI/Donka Ferenc

