Legfeljebb két órán át örülhetett a zsákmányának az a férfi, aki egy nő kutyáját ellopta a főváros 11. kerületében. A tolvajt rövid idő alatt elfogta egy állatvédő a kelenföldi vasútállomásnál. A megtalálónak személyesen gratulált a kerületi rendőrkapitány, az újbudai lakók pedig ismét bizonyították, hogy ha baj van, összefognak és segítenek.

Elloptak egy kutyát

A Tizenegy Állatvédő Egyesület – Újbudai Állatmentés a múlt héten posztolta ki, hogy segítség kér valaki, mert ellopták a kutyáját a Bartók Béla úti OTP-fiók elől. A 11. kerületiek megtették a magukét, hiszen pár óra múlva meglett az eb és a tolvaj is. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

„Nyilván tudjuk…”

„Elloptak egy kutyát 9.45-kor a Bartók Béla úti OTP elől. Az okoskodás nem kell, előbb TALÁLJUK MEG A BLÖKIT.  Nyilván tudjuk, kik lehettek az elkövetők, a környékbeli közterületeken fetrengő bűnözök nem egy kutyát loptak már el, járjatok NYITOTT SZEMMEL, HA BÁRKI KISZÚRJA AZONNAL HÍVJATOK” – fogalmaztak bejegyzésükben.

 

Az állomásnál látták

Rövid időn belül jöttek is az infók, ahogy azt kérték. Egy hölgy a kelenföldi vasútállomásnál látta a tolvajt a kutyával, ezért Kovács Gábor, az egyesület vezetője a helyszínre sietett. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Szembejött vele

„Amikor jelezték, hogy látták a tolvajt, én hívtam a rendőrséget és a közterület-felügyeletet, majd a helyszínre mentem. Körbenéztem a pályaudvarnál, de nem találtam a tolvajt, ezért úgy döntöttem, hogy hazamegyek, de előtt még egy kört mentem és egyszer csak szembejött velem. Megkértem, hogy maradjon ott, és ő így is tett” – emlékezett vissza Kovács Gábor.

Jutalmat is hozott

Nagy volt a meglepetés, amikor az intézkedő járőrpárossal együtt az újbudai rendőrkapitányság vezetője, Jáger István ezredes is megérkezett a helyszínre, aki személyesen gratulált a tolvaj elfogásához, akit aztán a zsaruk magukkal is vittek. 

Máskor majd kétszer is meggondolják

„Ha másra nem, arra biztos jó volt ez a történet, hogy a tolvajok kétszer is meggondolják, hogy más kutyájához nyúljanak Újbudán, ahol ennyire összetartanak az emberek és így segítik egymást” – fogalmazott az állatvédők vezetője a Metropolnak.

A megtalált eb

Fuldokló kutya

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról néhány napja, hogy egy fuldokló kutyát mentett egy utas a 30-as buszon, Budapesten, a jelenleg már állatmenhelyen lévő állatot egy aggódó utas kitartó jelenléte mentette meg.

Hangokat adott ki

A fiatal nőnek az lett ugyanis gyanús, hogy egy másik utas, egy idős nő kezében lévő nejlonszatyorban mozgolódik valami, és hangokat ad ki, ám hiába kérte utastársát, az nem akarta megmutatni, hogy mi van a szatyorban. Előbb aztán mégis rávette, hogy mutassa meg, mi van benne, később arra is, hogy adja neki a yorkit. 

Elájult a yorki

A fiatal nő aztán, ahogy leszállt a buszról, azonnal kivette a zacskóból a kiskutyát, ekkor a párkilós eb már ájult volt, a friss levegőn azonban gyorsan magához tért. A rendőrség már beazonosította az idős nőt és állatkínzás miatt nyomoz. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a megtalált újbudai kutyus. Fotó: Facebook/Tizenegy Állatvédő Egyesület – Újbudai Állatmentés