Látványos akciót nézhettek végig a szomszédok Dunakeszin. Egy évek óta bujkáló 31 éves férfit tartóztattak le. Nyolc elfogatóparancs volt ellene érvényen. Véletlenül vették észre a karját a zsákok mögött, mivel nem akart magától a börtönbe menni, megfogták a kezét-lábát a rendőrök és bevitték a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe. Az elfogásról készült videót a cikkünk alján nézheted meg.

Nem akarta megadni magát

A megadással és a közreműködéssel is nehezen boldogult az a 31 éves férfi, aki ellen 8 elfogatóparancs volt érvényben. A rendőri túlerő elsőre nem győzte meg, pedig az egyenruhások többen is voltak, be is kerítették. Mivel önként nem ment, megfogták kezét-lábát és elvitték. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

138 nap börtön

Egy két évvel ezelőtti elfogatóparancs számít a legrégibbnek azok közül, amelyeket a 31 éves P. István ellen bocsátottak ki. Akadt egy tavalyról, a többi idei. Körözték vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt, a BRFK cserbenhagyás miatt, négy elfogatóparancs pedig azért volt ellene érvényben, mert a korábban jogerősen kiszabott, összesen 138 nap elzárása letöltését nem kezdte meg.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Titokban figyelték

A rendőrök jó ideje gyűjtötték az adatokat, amelyekkel a szökésben lévő férfi aktuális tartózkodási helyét igyekeztek pontosítani. Az elfogásra várók listájáról szeptember 15-én került le, miután fővárosi rendőröktől kapott információk alapján egy dunakeszi ingatlannál megtalálták.

Támadástól tartottak a rendőrök

Az elfogást kellő létszámú rendőr biztosította, illetve hajtotta végre, hiszen olyasvalakiért indultak, akinek szökésétől, illetve támadásától tartani lehetett. Ezek alapján a kapott címen lévő házat minden oldalról biztosították, a lehetséges menekülési útvonalakat blokkolták.

Átkutatták a házat

A dunakeszi telekre négy rendőr lépett be és mivel a keresett férfi élettársa tagadta, hogy párja ott lenne, megkezdődött az ingatlan átkutatása.

Sehol sem találták

A garázsban első ránézésre csak odatartozó dolgok sorakoztak, az ott álló autóban sem rejtőzött senki. A fal melletti szekrények is „tiszták” voltak, nem úgy egy ajtó nélküli, 1mx1,5m méretű, leválasztott helyiség.

Kilógott a karja a zsákok mögül

Az egyik rendőr egy megpakolt zsák mögött egy néhány centis emberi bőrfelületet vett észre – mint kiderült, a guggoló P. István karját pillantotta meg. A hely szűke miatt nem a rendőrök mentek be, hanem a férfit invitálták ki onnan, ám ez nem ment gördülékenyen.

Megfogták kezét-lábát

Hiába hangzott el többször is az erre vonatkozó felszólítás, P. István nem mozdult. Amikor a gázspray szóba került, P. István előre nyújtott karokkal kisétált. Bilincselés után sem volt egyértelmű közreműködéssel kapcsolatos szándéka, az előzmények ismeretében a rendőrök gyorsabbnak és hatékonyabbnak ítélték meg, ha hárman megemelik, és a rendőrautóba teszik. Még útközben is próbált volna ellenállni, de esélye sem volt. Előállítását követően a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt az elfogásról készült videó

Kiemelt kép: részlet a fenti videóból