Amint arról a napokban beszámoltunk, pár hete a Redditen kezdett el terjedni annak a híre, hogy az egyik komáromi iskolában óriási botrány van. Ugyanis kiderült, hogy az igazgató éppen egy diáklánnyal közösült az egyik osztályteremben, amikor a takarítónő rájuk nyitott. Óriási botrány lett az intézményben, a diákokat kihallgatták, állítólag meg is fenyegették őket, hogy ne beszéljenek az ügyről senkinek. Rendőrségi nyomozás folyik, az igazgató pedig távozik posztjáról. 

Sokat beszélgettek 

Állítólag a diáklány azért szakított korábbi kedvesével, mert a pedagógus elcsavarta a fejét: sokat beszélgettek a szünetekben és az interneten. A vonzalom végül szárba szökkent, az iskola egyik osztálytermében beteljesedett a szerelem. Úgy tudjuk, az eset a TSZC Széchenyi István Gazdasági és Informatikai Technikumban történt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket

Szülői értekezlet 

Az eset után szülői értekezletet hívtak össze, ahol a takarítónő megerősítette a látottakat. A szülők odahaza elmondták a gyerekeiknek, így másnapra már mindenki tudta, melyik teremben történt meg az aktus. A diáklányok közül állítólag többen is panaszkodtak már arra, hogy az igazgató úr nem az elvárható módon érintette meg, vagy épp illetlen üzenetekkel, kérdésekkel bombázta őket.

 

Kihallgatták a diákokat 

Az iskola egyik diákja a Redditen azt írta, hogy miután az iskolában híre ment, hogy kiderültek a történtek, a diákokat szinte statáriális kihallgatásnak vetették alá. “Egyenként felvitték a gyerekeket az igazgatóiba, ahol fenyegetően, nyomás alatt kihallgatták őket. Én is ide tartoztam” – írta az iskola egyik tanulója.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Fenyegették őket 

“Azzal kezdték, hogy amit mondok, az jegyzőkönyvbe kerül. Nekik semmilyen joguk nincs arra, hogy az iskola tanulóinak szabadságát fizikailag korlátozzák, ezzel alapjogainkban sértettek meg minket. Megfenyegettek, hogy ne beszéljünk az igazgatóval kapcsolatos eseményekről és a kihallgatásról. Az igazgató stresszelt, dadogott, nagyon remegett a hangja. Jött a kérdésekkel, hogy kitől mit hallottam. Elkezdett fenyegetni, hogy következményei lesznek ha tudok valamit és most nem mondom el. A nyomás miatt elmondtam, hogy tudok a pletykáról, de neveket nem említettem”. 

Megszólalt a képviselő 

“Már egy hónapja keringenek erről szóló információk a közösségi oldalakon, miután tudomást szereztem róla, Polt Péter legfőbb ügyészhez és az iskola fenntartójához is intéztem kérdéseket, de még nem kaptam rájuk választ”– mondta a Blikknek Tóth Endre momentumos országgyűlési képviselő, aki nyilvánosságra hozta a történteket. “Nem csak a nemi visszaélés miatt, de az is szabályellenes volt, ahogy a pedagógusok gyakorlatilag kihallgatták a diákokat anélkül, hogy a szülők jelen lettek volna. Ráadásul közben végig ott volt az igazgató is, aki érintett az ügyben”. 

Távozik az igazgató

A szülők hétfőn e-mailt kaptak, amiben értesítették őket, hogy az iskola igazgatója közös megegyezéssel távozik posztjáról, csütörtökön pedig szülői értekezleten tájékoztatják őket a részletekről. A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy az ügyben hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntett gyanúja miatt eljárás indult, az iskola fenntartója egyelőre nem válaszolt kérdéseinkre. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket

Kiemelt kép: TSZC Széchenyi István Gazdasági és Informatikai Technikum